7# A bili megismerése

Amennyiben kivárod, hogy gyermeked elérje a 18 hónapos, vagy idősebb kort és hogy egyúttal mutassa a korábban említett jelek mindegyikét, ezenkívül megvárod azt a szintet, mikor már képes megérteni, mi történik körülötte, akkor sokkal szívesebben fog majd együtt működni veled a bilizés elsajátításának során…

Több szakértő javasolja, hogy a bilit mutassuk meg már jóval a tréning előtt, azaz egész pici kortól legyen szem előtt és a gyerek játszhasson vele, belepakolhassa a kisebb játékokat.
Ezzel szemben az írónő azt tanácsolja, hogy várjuk meg az említett jeleket és csak azután vegyük elő a bilit, de akkor sem a szobába, vagy nappaliba, hanem oda, ahová való, vagyis a fürdőszobába, vagy mosdóba.

Mivel ebben a korban minden gyermek imádja a szerepjátékokat, ezt kihasználva a tréning első szakaszában próbáld olyan gyakran a mosdóba hordani a gyerkőcöt, amilyen gyakran csak lehet. Amit többször lát, azt könnyebben és hamarabb megtanulja, valamint arra fogja ösztönözni őt, hogy ráüljön a bilire, persze az elején egyenlőre csak pelenkával.

Minél több lehetőséget kell biztosítanod, hogy láthasson téged, ahogyan bemutatod és elmagyarázod neki, amit csinálsz, mert tulajdonképpen így fogja megérteni, hogy mi az, amit vársz tőle.

Az egyik legfontosabb dolog ebben a szakaszban, hogy gyermeked megtanulja, hogyan kell nyugodtan ülni a bilin, miközben te elmagyarázod neki a folyamatot, könnyen érthető, egyszerű szavakkal és mozdulatokkal.

A következő minta egy ilyen alap társalgást mutat be (lehet, hogy szájbarágósnak tűnik, de példának nem rossz):

  • Te: Anyának pisilnie kell
  • Közben: fogd meg a kezét és vezesd be magaddal a mosdóba
  • Te: Anya pisilni fog a wc-be
  • Közben: mutasd meg neki a wc-t, rámutatva oda, ahová a pisi megy majd.
  • Te: Anya lehúzza a bugyiját
  • Közben: mutasd be, hogyan húzod le a bugyidat
  • Te: Anya ráül a wc-re és pisil, Mex is ráül a bilire
  • Közben: dicsérd meg, mikor a bilire ül és mondd neki, hogy Mex nagyon ügyes fiú, mert ráült a bilijére.
  • Te: Anya befejezte a pisit és felhúzza a bugyiját
  • Közben: mutasd be, hogyan húzod fel a bugyidat

Részletekbe egyenlőre nem kell belemenni, ez még nem a tréning, csak egyenlőre a bili bemutatása, megismerése. Ezt a folyamatot játsszátok el egy nap több alkalommal is!

Fontos, hogy ne használj többféle szót a pisire és a kakira. Az egyikre is meg legyen a saját kis szavatok, és a másikra is és mindig használjátok ugyanazokat!

“Érdekesség: Nálunk pl. a pisi az pisi, a kaki az pedig háp-háp… :) Hát az úgy volt, hogy édesanyám ösztönzésére azt kezdtem el mondani Mókusnak, hogy ha belekakil a bilibe, akkor ott lesz egy madárka, akit aztán vinni kell fürdeni :D Ez így mind szép és jó, meg baromi aranyos, csakhogy mókus az első alkalommal, mikor a bilibe kakilt én annyira megörültem, hogy persze rögtön mondtam neki, -látod Mókus, ott van a madárka, visszük úszni! Erre Mex válaszként leháphápozta, mert szerinte az egy kacsa, aki úszni megy :) Azóta rajta is maradt a név, ígyhát a kaki az nálunk háp-háp :)”

Gina Ford “Potty Training in One Week” c. könyve alapján


Comments

  1. Köszönjük a tréning ötleteket, nagyon jónak találjuk! Úgy tűnik, kisfiam önállósította magát és nem kellett alkalmaznunk :) Azért remek összefoglaló!

  2. Nagyon szívesen! Segíteni MINDIG öröm!! :)

Speak Your Mind

*