Nagyfiú…

Ebben a hónapban manóka ismét rengeteg új dolgot tanult és sokat fejlődött. Többek közt megtanult felállni. Először a kiságyban, a rácsokba kapaszkodva, néhány nappal később pedig már mindenhol, ahol meg tudott kapaszkodni.

A lakásunkat úgy rendeztük be, illetve alakítottunk át dolgokat, hogy Csibémet nyugodtan hagyhatom felfedezni és nem vágom őt egy állókába! Csak a nagyszülőknél van állóka, -ott természetesen szükség van rá- otthon nincs. Én nem vagyok állókapárti. Azért vagyok az anyja, hogy vele legyek és figyeljek rá, együtt játsszunk. Ha egyéb dolgom van, amit nem tudok máshogyan intézni, akkor arra a  pár percre beteszem Őt a kiságyba. A többi dolgomat pedig akkor végzem el, ha Csibe már alszik.


Mókus mostanra már egyedül is fel tud ülni! Ezt is megtanulta, picivel az első talpra állás előtt. Édes nagyon. Kicsit még bizonytalan, de napról-napra ügyesebb!
Végre előbukkant a harmadik fogacska is, ez pedig a bal alsó metsző fog volt.
A nagy nyári hőségben rengeteget pancsoltunk és “napoztunk” Csibémmel! Közben pedig ízletes, édes dinnyét falatoztunk! Nagyon élvezte a pacsálást a kis babamedencében, melyet Pötyitől kapott. Telis tele volt színes labdákkal :)

Speak Your Mind

*