A fiúk születése, azaz császár vs. természetes szülés

Természetes, vagy császármetszéssel történő szülés? Két tábor, örök ellentétek. A műtéti megoldás kétféle lehet: tervezett, vagy sürgősségi. Én az előbbiről, azaz a tervezett császárról szeretnék elsősorban írni, amikor programozva van az egész menet. Ezen belül is megkülönböztetjük azokat az eseteket, melyeket egészségügyi okokból kell efféle módon végezni, és ott van az a verzió, mikor az anya dönt a császár mellett, egyéb mentális okokból. Ez utóbbi nem egyszerű, mert nem mindig engedélyezik.
A sürgősségi császármetszésről röviden csak annyit említenék meg, hogy azt elsősorban komplikáció fellépésekor, életmentés céljából, altatásban alkalmazzák. Össze sem hasonlítható a programozott császárral, mert mint az már a nevében is benne van “sürgős”, vagyis gyorsabban végzik és több kárt is okozhatnak, mint egy egyszerű tervezett császáros műtét során.

Számos édesanya szemében valószínűleg nem leszek épp népszerű ezzel az írásommal, mégis szeretném megosztani a gondolataimat. Minden éremnek két oldala van és úgy igazságos, ha nem hagyjuk, hogy a császáros szülés csapból is folyó, beárnyékolt oldalát hangoztassák, hanem igenis kimondunk a természetes szülésről is mindent, amit tudni kell. Fontos már az elején leszögeznem, hogy nem vagyok valamiféle bolond, természetes szülés ellenes, voksomat mégis a császár mellett teszem le. Hogy miért? Mindkettőt átéltem, így könnyebb volt véleményt formálni. Annak ellenére, hogy már az első, azaz a vaginális szülésem után kialakult egy majdnem 90%-os vélemény, teljes képet csak a második gyermekem, metszéssel történő megszületése után tudtam alkotni magamban. Erről szeretnék most írni nektek.

Maximilian

Mókusomat 2008 november közepére vártuk. Ekkor még nem tudtam sokat a császáros szülésről, nem is nagyon érdekelt. Vonzott a természetes szülés tudata. Szeretem a természetes dolgokat, az adalékanyag mentes ételeket, a lenvásznat…. :) Hajlottam a vízben való szülés, a relaxáló zenével és félhomállyal enyhített vajúdás felé. Ekkor még nem tudtam, hogy ott, azokban a bizonyos órákban magasról teszek majd minderre, és csak túl akarok majd lenni az egészen…
Teljesen normális terhességem volt, legalábbis akkor még azt hittem. Mint utólag kiderült, őrült jó 9 hónapot élhettem meg, mert szinte észre sem vettem, hogy terhes vagyok. Sem rosszullétek, sem hányinger nem gyötört, de szerencsémre a visszerek és egyéb csodák is távol maradtak tőlem. Az első hónapokban előforduló, enyhe savasságon és a fáradtságon kívül szinte semmi gondom nem volt. Szuper, nyugodt, nyári itőszak volt, sok pihenéssel, úszással, jógával, családdal és barátokkal. Melegséggel tölt el, mikor visszaemlékszem életem ezen szakaszára, melyről állítom, hogy azóta sem voltam olyan kiegyensúlyozott, mint akkor :) Gyerek mellett persze ez már nem olyan könnyű ;)
Azonban térjünk vissza arra a bizonyos napra, mikor megindult a szülés… november 12-én délelőtt a párommal még konyhai csempét mentünk nézni, jó sokat mászkáltunk, el is fáradtam. Ő kora este már készülőben volt, majd elindult vacsorázni és egy kicsit kiruccanni, meginni egy italt az unokatestvérével. Úgy volt, hogy én is velük megyek egy finom saláta és egy alkoholmentes koktél erejéig, de a délutáni túrától végleg kipurcantam és inkább otthon maradtam pihenni. Petitől boldogan váltam el, örültem, hogy kicsit kimozdul én pedig lazíthatok egy kicsit. Persze nem sejtettem semmit… Néhány órával később, kb 10 óra környékén észrevettem valami szokatlant… egy kis vért a bugyimban… Elment a nyákdugó!!! Hívtam máris a páromékat, akik már a közelben voltak… A fiúk enyhén illuminált állapotban érkeztek meg, így a következő órák őrült poénkodások közepette teltek :) Szerintük csak rémeket láttam és mennem kellett volna lefeküdni :) Helyette persze készülődtem, mert tudtam, hogy itt az idő. Közben telefonáltunk Anyukámnak, aki kipattant az ágyból és Tardosról egy órán belül fent volt Budapesten. Ekkor már mi is a Péterfi utcai kórházban voltunk. Kb éjjel 1 órakor értünk be.
A vajúdásról semmi különöset nem tudok elmondani. Szokványos lehetett. Fájt… rohadtul fájt :) Annyira, hogy könyörögtem fájdalomcsillapítóért, melyet különböző értelmetlen indokokkal, de felettéb kedvesen meg akartak tagadni tőlem… Reggel 6 óra körül, amikor a fogadott orvosom is megérkezett, végre megkaptam a második gerinc injekciót (nem tudom pontosan milyet, mert éreztem a lábaimat, csak fájdalmat nem), ami végre enyhülést hozott, miután az első mellé ment, vagy placebo volt, nem tudom.. mindenesetre nem hatott. Ekkor már régen túl voltunk az arcomba tolt gázon, amelytől a szülésznő képébe röhögtem és finoman közöltem, hogy azonnal adjanak valami komolyabbat b…….. (cenzúrázott rész), mert nem állok jót magamért….  Igen, ekkor már káromkodtam is , ugyanis nő létemre elég alacsony a fájdalomküszöböm :) :) Puhány vagyok, de ez van. Legalább belátom :)
Szóval az injekció után már jóval könnyebben telt az idő és lassan elkezdődtek a tolófájások is, melyeket egyre intenzívebben éreztem. Mókus fél óra alatt kint volt, egészen pontosan 9 óra 10 perckor látta meg a napvilágot. Nehezen toltam ki, Anyukám tartotta a tarkómat, bíztatott, hogy ne adjam fel és nyomjak, mikor én már épp hisztiztem volna, hogy nem bírom tovább. Végül sikerült és ez volt a lényeg. Arra jól lemlékszem, hogy mikor Max kicsusszant, akkor a pocakom hirtelen “leesett”. Vissza a helyére :)
Peti kint várt (úgy-ahogy józanodó állapotban, melyet utólag áldásként könyvelt el) és reggelre tövig rágta a körmeit. Szegény nem bírja látni a szenvedést + vér kombót, így már az elején úgy terveztük, hogy Anyu lesz bent velem a szülésnél. A vajúdás közben időnként bejött hozzám, de csak egy-egy percig bírta.
Az orvos szerint szuperjó, gyors szülés volt… a gondok azonban csak ezután kezdődtek…..

Aftercare

Szóval Mókuskát miután jól megölelgettem és együt töltöttünk néhány értékes percet, kivitték az újdonsült apukához, hogy a Mamival együtt csodálhassák, amíg engem rendbeszednek. Ott feküdtem széttárt lábakkal, az orvos pedig nekiállt gátmetszést stoppolni. Nem semmi “élmény” volt, ugyanis érzéstelenítő nélkül kezdett neki, én pedig éreztem minden egyes öltést. Mikor szólni merészeltem, hogy borzalmasan fáj és ugyan adjon már valami fájdalomcsillapítót, gőgösen megjegyezte, hogy nem fájhat, mert még a gerincembe beadott fájdalomcsillapító hatása alatt vagyok. Nem fogta fel, hogy érzek mindent és FÁJ! Mikor erre közöltem, hogy de igen érzem és kérek valamit, ingerülten belém döfködött vagy 6-7 szúrásnyi lidokain injekciót. Szó szerint döfködött!! Odalent! Szuper élmény, nem mondom…
Hogy a magyarországi kórházi kondíciókról is megemlítést tegyek, a közös zuhanyzók, szappan és wc papír nélküli mosdók és  egyéb szörnyűséges körülmények mellett csak a 4 és fél centiméteres természetes (és rohadt éles) körömmel rendelkező nővéren akadtam ki, aki agyonkarmolta az egynapos fiamat és valószínűleg csak az engem akkor elöntő angyali hormon löket, vagy inkább a fáradtság volt az oka annak, hogy nem tettem rá panaszt. Utólag már biztosan nem kímélném. A reggeli vajas zsemle és az ebédre kapott, valamilyen főzeléknek nevezett moslék sem nagyon hiányzott és örömmel indultunk haza a három “csodás”, kórházban töltött nap után.

Lábadozás

Szóval.. a gátseben túl volt töménytelen mennyiségű aranyér, melyek miatt enni is alig tudtam, mert hát aggódtam a következmények miatt… A tejem emiatt nem volt a legtöbb, de Anyukám fáradhatatlanul készítette nekem a fincsi tojás leveseket és egyéb finomságokat, így idővel alakult a mennyiség. A következő héten voltam varratszedésen, amely után egy cseppet könnyebb volt, de a kínlódásnak korántsem volt vége.  Ülni nagyon sokáig nem tudtam és minden egyes wc-zés fájdalmas volt, melyet aztán zuhanyzás követett közben levert a víz és kezdhettem előről az egészet… katasztrófa volt. Így ment ez legalább három hétig, amíg az aranyerek vissza nem húzódtak. Utána is fájt még legalább további 3 hétig és valóban 6-8 hétnek kellett eltelnie, mire végre normálisan, ülve tudtam szoptatni pici Mókuskámat.
Ekkor már eldöntöttem, hogy a következő gyermekem csakis császárral születhet meg!

Felix

A másokik kisfiam 5 és fél évvel később már Angliában született, császármetsszéssel. Nem egészen 2 hónappal ezelőtt. A korábban átélt élménnyel szemben, ez a terhesség pokoli volt. Az első három hónapban nemcsak reggel, de egész nap hánytam, volt hogy három hétig ki sem tudtam kelni az ágyból… Az is megesett, hogy négykézláb tudtam csak eljutni a fürdőszobáig… A legrosszabb mégis azért volt ez a bizonyos első trimeszter, mert nekem bizony ott volt Max, aki már 5 elmúlt és akivel persze foglalkozni kellett. Szerencsére akkor már iskolai előkészítőbe járt (reggel 8:20-kor jön érte a taxi és kb du 4-re érnek haza) és nem volt kifogása a suli utáni, estig tartó dvd-zések és iPadezések ellen, sőt! persze kimondottan élvezte azokat :) Szerencsére nem így ment minden nap, mert csodálatos családtagjaim és barátaim időnként elvitték őt magukhoz, vagy különböző programokat szerveztek neki. A hugicám és párom öccse is itt élnek egy városban velünk, de szerencsére nagyon sok angol és magyar barátunk is van, akikre mindig számíthatunk. Apa is igyekezett időben itthon lenni a munkából, hogy minél többet tudjon segíteni.
A második trimeszter szinte óramű pontossággal a 4. hónaptól be is következett. Egy csapásra elmaradtak a rosszullétek és sokkal jobban éreztem magam. A következő három hónapot többnyire őrült sütés-főzéssel töltöttem. Nem viccelek, volt, hogy egy nap három féle süteményt készítettem… Listát írtam arról, hogy miket akarok elkészíteni és a lista nemhogy fogyott, hanem egyre csak bővült, annak ellenére, hogy minden nap készítettem egy, vagy több valamit. Peti már könyörgött nekem, hogy ne süssek többet, mert nem győzi enni a sütiket, holott tudni kell róla, hogy borzalmasan édesszájú és imád csemegézni :)
Miután a szomszédok és a baráti társaság rendszeresen el voltak látva finomságokkal, szép lassan eljött a harmadik trimeszter, mely ismét változást hozott. Ráuntam a sütögetésre, mozgásra, sétálásra, borzasztóan fáradt voltam és kimerült. Itt aztán megkaptam mindent, ami Max-szel való terhességem során kimaradt…. nem részletezném, mert tulajdonképpen a visszéren kívül minden átlagos kellemetlenséggel szembesültem, amivel egy kismama találkozhat. Akit érdekelnek a részletek, itt olvasható egy klassz cikk, amely összefoglalja ezeket a mumusokat.
Közben a stresszből is kijutott némileg, mert azon voltam, hogy elintézzem, hogy császáros szülésem lehessen. Angiában nincs olyan, hogy perkálunk az orvosnak és az valamilyen humbuk indokkal megcsinálja. Nem… itt harcolnom kellett érte. Végig kellett mennem egy hivatalos procedúrán, mikoris találkoztam a konzultánsommal, ahol megfelelő indokaimat tudatnom kellett, majd a szülésznővel, akik tájékoztatnak mindenféle “veszélyről”a  műtéttel kapcsolatban. Ezt követte egy beszélgetés a kórház pszichológusával, aki ezután megírta a véleményét a konzultánsnak, hogy az végül döntést hozhasson. Az érveim meggyőzőek voltak és végül “győztem”. Sikerült és megkaptam az időpontot a metszésre, 5 nappal a kiírt dátum előtt, vagyis május 6-ára.
Kedden reggel 8-ra, éhgyomorral kellett bent lennem a kórházban. Ekkor megmutatták az ágyamat egy ultramodern, függönyökkel leválasztható szobás teremben. Egy kedves nővér mindent megmutatott, többek közt hogy melyik gombot kell megnyomnom, hogy otteremjen nálam valaki és hogy az ágyam full távirányítós, valamint hogy a tv-internet-telefon konzolért csak ki kell nyújtanom a kezem és magam elé húznom  a falról kinyúló karon pihenő, érintőképernyős monitort. No de nem az ott “elszenvedett” konfortról szerettem volna írni, úgyhogy visszakanyarodnék a témához… Peti párom és Petra hugicám voltak jelen. Peit ezúttal is kint kívánt várakozni, míg a hugicám vállalkozott arra, hogy bent lesz velem. Édesanyám sajnos már nincs velünk, így ő nem lehetett ott Félix születésénél……… Ez volt az egyik fő oka annak, hogy annyira ragaszkodtam a császáros szüléshez. Természetes szülésnél ugyanis nem jött volna be a Petra (Peti persze végképp nem..). Voltak vállalkozó szellemű magyar és angol barátnőim, akiknek nagyon hálás vagyok az együttérzésért, de az nyilván nem ugyanaz…
Szóval… még reggel közölték velünk, hogy van előttem egy emergency császár, így valószínűleg néhány órát várnunk kell. Egyetlen gondom az volt, hogy addig nem ehettem… Kedves társaságomnak persze lehetősége volt a közös konyhában enni-inni, de ezt rám való tekintettel mellőzték és inkább kimentek a kórház másik végébe egy kávézóba. Kaptam klassz magazint, és míg az okostelefonom katasztrofális Vodafone 3G-jével küzdöttem, addig szépen el is ment az idő… 11 körül már tudatták velünk, hogy hamarosan sorra kerülök, így át kellett öltözöm a kórházi köntösbe (igen az, amelyik hátul nyitott és kilátszik a fenekem, ha nem vigyázok :) ).
Dél körül jött az altatóorvos (baromi jóképű pasi volt, hugicám kamillázott is nagyokat mögöttem ), aki kedvesen és igen részletesen elmondta mi fog történni velem a műtét előtt és során. Ezután már csak az indulásra vártam és lám, mehettünk a színházba :) Itt theathre-nek nevezik a műtőt, mely azt jelenti, színház :) Mindenki őrült kedves és nyugodt volt, össze sem lehet hasonlítani az otthoni viszonyokkal… Őszintén törődtek velem, simogattak és szeretettel beszéltek hozzám, 2 percenként ellenőrizték és megkérdezték, hogy jól vagyok-e. Ülve és a térdemre hajolva megkaptam az epidurális injekciót a gerincembe, melyet egy érzéstelenítő szuri előzött meg, így nem éreztem semmit. Mikor a hátamra feküdtem, már kezdett hatni. Hideg spray-vel ellenőrizte az altatóorvos, hogy mindenhol hatott-e már a szer. Mikor meggyőződött róla, hogy az epidurál sikeresen lett alkalmazva, felhúzták elém a lepelt, hogy ne lássam magát a műveletet, megkaptam a katétert, majd megkezdődött a folyamat. Ekkor már Petra is bent volt, a fejemnél állt, így ő sem láthatta magát a feltárást. Egy fiatal hölgy doktornő végezte a műtétet, aki előtte természetesen odajött hozzám és kedvesen bemutatkozott. Az altatódoki végig mellettem volt és végig tájékoztatott, hogy mi fog történni a következő percekben. Nem igazán éreztem mást, mint enyhe matatást. Egyetlen alkalommal éreztem egy enyhe húzást -amire fel is készítettek-, mikor kiemelték Felixet. Kicsit nehézkes művelet volt, mert széles volt a válla és az orvos és szülésznők elmondása szerint alaposan “belém volt épülve” :) Néhány másodperc múlva meghallottam a sírását, pontosan 13 óra 21 perc volt ekkor :) Gyorsan bebugyolálták és a mellemre tették. Ott volt velem hosszú percekig és csak figyeltem őt. Hugicám orrvérzésig fotózott, mert ráparancsoltam, hogy megállás nélkül kattintgasson :D Csak bámultuk ezt a kis csodát, aki akkor még a szemét sem igazán nyitotta ki. Álmos volt és csak aludni akart (azóta is!). Nem sokkal később kivitték a Petinek, aki már tűkön ült az ajtó mögött, majd összevarrtak és kitoltak hozzá a műtét utáni pihenőszobába. Itt máris cicire tettem Felixet, hogy megkaphassa az első, legértékesebb cseppeket, majd miután felcimkéztek minket, már toltak is vissza a helyemre. Felix még kapott egy gps-t a lábára, amely hatására beriaszt az egész kóceráj, ha valaki ki akarná őt vinni az épületből :) Fő a biztonság!

Behúztuk a függönyt, hogy csak magunk legyünk és gyönyörködtünk a mi kis csodánkban :) Felix csak aludt és evett, mást nem is csinált a kórházban töltött két napunk alatt. Végig mellettem volt a guruló mózeskosarában, vagy a karjaimban. Együtt töltöttük az éjszakát, ő aludt, én többnyire néztem őt. Persze azért pihentem is :) Másnap kiszedték a katétert és mivel minden rendben volt, ha nagyon akartam volna, már aznap este hazamehettünk volna, de nem erőltettem, mert jobbnak láttam még egy éjszekát bent tölteni (túl finom volt a kaja :) ). Az ennivaló valóban csodálatos volt! Egy nagyszerű menüről választhattam ki, hogy mit szeretnék. Isteni ebédeket és vacsorákat ettem. Egészséges és tápláló ételeket kínáltak. A sebem, annak ellenére, hogy nagyon rossz bőröm van, gyönyörűen gyógyult és a fájdalomcsillapítók (főleg sima paracetamol) mellett nem éreztem fájdalmat. Lassan, óvatosan mozogtam és ennyi. Tudtam ülni, állni, járni, wécézi, zuhanyozni és ami a legfőbb, ellátni, valamint ölből szoptatni a kisbabámat.
Két bent töltött éjszaka után, csütörtök délelőtt már jöhettünk is haza a kórházból. Felix mindkét éjjelt végig aludta, holott mellettünk kánonban sírtak az újszülöttek. Engem nem zavart, őt pedig végképp nem :)
Annak ellenére, hogy remekül éreztem magam az 5 csillagos hotellal felérő szülészeten, mégis jó volt hazajönni és elkezdeni az igazi babázást, kialakítani a rutint. Hazaérkezésünket követő napon már elmerészkedtem egy rövid sétára is, amely minden probléma nélkül zajlott és láthatóan Felix is nagyon élvezte a friss levegőt. Aludt mint a bunda. A tejem csakúgy mint Max-nél, a harmadik napon indult be, azóta is megy a szopizás. Fájdalomcsillapítóra csupán 8 napig volt szükségem, utána már nem szedtem, mert nem fájt egyáltalán a sebem. Fantasztikus érzés volt aranyerek és gátseb nélkül, depresszió mentesen, boldogan babázni. Azok után, hogy milyen rettenetes terhességen voltam túl, Felix születésével mintha én is újraszülettem volna :)

A két szülés összehasonlítása

Ég és föld. A fentiekben részletesen leírtam, hogy mi is történt, nézzük hát röviden, hogy milyen volt számomra ez a két élmény:

  • Kezdeném magával az élmény feelinggel. Sokan hangoztatják, hogy aki császárral szül, az lemarad az élményről. Ez így van… a sürgősségi császármetszés esetében kétség kívül. De nem a tervezettnél! Sőt! Köszönöm szépen, de nekem nem volt akkora óriási élmény Max-nél végigkínlódni azt az éjszakát, különben is a felére sem emlékszem, mert csak a fájdalomra tudtam koncentrálni… A saját nyomoromnál pedig csak a pici babám szenvedése aggasztott jobban…  Hát rohadtul nagy élmény volt, mondhatom… Ezzel szemben közel 6 évvel később Felix-nek igazán tudtam örülni. Láttam, amint kiemelték, még összekötött bennünket a köldökzsinór (képek a cikk aljában)! Ezerszer nagyobb élmény volt fájdalommentesen átélni mindezt, mert csak a babámra tudtam koncentrálni és nem kellett a saját kínjaim mellett a gyermekem lila foltjait számolgatnom…
  • A természetes szülés számomra kiszámíthatatlan, hosszadalmas és fájdalmas volt. A tervezett császár ezzel szemben tudtam mikor és mire számíthatok, maga a műtét mindössze 30 perc alatt lezajlott és semmit nem éreztem.
  • Ahogy kiemelték a babát, gyorsan letakarították és bebugyolálva máris a mellemre tették. Ezt megteszik tisztítás és öltöztetés nélkül is, csak kérni kell előre! Ugyanez a helyzet a köldökzsinór elvágásával is. Kérheted császárnál is, hogy amíg pulzál, ne vágják el.
  • Császárnál ugyanúgy melletted lehet egy választott személy, kérhetsz zenét és szoptathatsz azonnal, ahogy megszületett a pici. Mindent csak tervezni kell és előre közölni az orvossal illetve a szülésznővel. A legjobb, ha készül egy szülési terv, amit mindannyian el tudtok olvasni.
  • Fájdalomcsillapítás a természetes szülés során is lehetséges, kérdés, hogy mennyire alkalmazzák az adott pillanatban. Ha szerintük túl késő, akkor már nem adnak semmit és mindent érzel a szülés alatt. Tudom, ez a természetes, és bizony valódi hősöknek tartom azokat az édesanyákat, akik ezt mindenféle csillapítás nélkül végigcsinálták! Le a kalappal, tényleg…. csakhogy én NEM AKAROK HŐS LENNI, csak édesanya….
    A császár esetében adott, hogy az epidurális érzéstelenítés választható, amikor ébren vagy, csak nem érzel semmit deréktól lefelé, vagy az altatásos módszer van még, amit többnyire a sürgősségi császármetszések során alkalmaznak. Ez utóbbival sincs semmi baj. Az anya-gyermek viszony ebben az esetben sem lesz rosszabb, csak az élményről maradsz le, mikor kiemelik a babát és magadhoz öleled. Nem túl jó, de ha a sors így kívánta, akkor el kell fogadni. Rosszabb anya nem lesz ettől sem senki!
  • A vaginális szülésem során gátmetszést alkalmaztak, melyet több öltéssel varrtak össze, amit néhány nap múlva el kellett távolítani (nem felszívódó öltések voltak…) A hegét azóta is erősen érzem minden frontvonuláskor. Olyankor belenyilall, nagyon kellemetlen tud lenni. Ezt a vágást leszámítva nem sérültem, de több borzalmas szakadást átélő anyukát ismerek, valamint számtalan rémtörténetet hallottam és olvastam a témában. Ráadásul Angliában főleg a gátvédelemre koncentrálnak és csak akkor vágnak, ha már nagyon muszáj (és ha idejében sikerül). Ezért is féltem annyira az itt szüléstől. Itt sokkal több a szakadásos, fogós, vákumos szülés. A császáros szülésem hege kb 10 cm hosszú és nagyon gyorsan gyógyult. Inkább az alhasamon egy seb, mint odalent ki tudja mennyi…
  • A természetes szülésem közben több hatalmas aranyerem is kialakult, melyek miatt borzasztóan sokat szenvedtem a szülést követő hetekben. Csak fekve tudtam szoptatni és enni is alig mertem. Ezzel szemben a császárom után nem volt semmi eféle bajom!!
  • A vaginális szülés után fellépett a terhesség utáni depresszió, azonban a császár után ez nagy ívben elkerült engem. Boldog vagyok, mint még soha azelőtt :)
  • A császár után tehát jóval gyorsabban és az egyszerű paracetamolnak köszönhetően szinte nulla fájdalom mellett gyógyultam meg.

Mindez nyilvánvalóan hozzáállás kérdése is, hisz agyban dől el minden! Aki nem akar császárral szülni, vagy nem hajlandó fájdalomcsillapítót bevenni, annak természetesen pokoli élmény lesz a felépülés egy esetleges sürgősségi császár után… Én ezzel szemben erre készültem, ezt akartam. A gondolataim csakis pozitívak voltak a császáros szülést illetően, tudtam, hogy az lesz a jó nekem és így is történt!

A természetes szülésnél többek közt a következő kellemetlen tényezők is előfordulhatnak:

  • Túlhordás, ahol fennáll a veszéle annak, hogy a baba a magzatvízbe kakil.
  • Hosszadalmas, sokszor napokig is elhúzódó vajúdás, mely alatt a baba szívverése lassulhat, vagy akár le is állhat. Előfordulhat, hogy az agyat egy egész életre károsító oxigénhiány lép fel a babánál, vagy egyszerűen túl nagyra fejlődik a bébi és gátvédelem ide, vagy oda, az édesanya szanaszét szakad.
  • Szakadás… Ha gátmetszés valamiért nem történik. A kár lehet kisebb, vagy nagyobb. Ez attól is függ, hogy mennyire rugalmas, illetve mennyire tágul az illető, illetve a baba mérete is nagyon sokat számít. A szakadás következménye szintén sokféle lehet. Előfordul, hogy kívül nem szakad az illető, csak belül, majd később jönnek a problémák…  A legtöbben nyilván enyhébb sérülésekkel megússzák és hamar gyógyulnak, de kisebb százalékban előfordulnak komoly bajok is, amikor több gyermeke már nem is lehet az anyának, vagy lemondhat a szexről élete további részében, de már olyat is hallottam, hogy valaki a szülést követően a hüvelyéből kakilt, mert annyira durván sérült… Ezek nyilván szélsőséges és igen ritkán előforduló esetek, de ha csak egyetlen százalék is van rá, hogy én legyek az a bizonyos szerencsétlen, akkor köszönöm szépen, de inkább a császár!
  • Hogy a természetes szülés további mumusait is megemlítsem, van még akkor arccal felfelé születés, a farfekvéses baba, nyak köré tekeredett köldökzsinór, vagy az egyik legdurvább a szülőcsatornába való beszorulás, amikor ha már sem fogóval, sem vákummal nem sikerült kiszedni a gyereket, akkor eltörik a pici baba kulccsontját, hogy ki lehessen tépni, különben akár bele is halhat. Az ilyen születések súlyosan károsíthatják a gyermek fizikális fejlődését.
    Hogy egyéb, extrém eseteket is megemlítsek, drága barátnőm esetében például rövid volt a köldökzsinór és akkor kellett sürgősségi császrát végezniük rajta, mikor a baba már a szülőcsatornában volt… Oxigéhiány miatt sérült a pici agya, ezáltal lassabban fejlődik, de az orvosok szerint idővel behozza a lemaradásokat.. Reméljük a legjobbakat! Körültekintőbb terhesgondozással (uh-n ezt észre lehetett volna venni) és tervezett császárral azonban mindez elkerülhető lett volna!
  • A további kismamát és újszülöttet érinthető veszélyekről itt olvashatsz egy összefoglalót.

Tévhitek a császármetszést illetően

Számos alaptalan és kétség kívül ostoba tévhit kering a császáros szülésről, miszerint nem indul be a tejtermelés, nem lesz stramm és talpraesett a gyerek, vagy a kedvencem, hogy nem alakul ki kötődés az anya és a baba között… Ezt a baromságot! Hallottam már olyat is, hogy a császáros babák nem lesznek olyan szépek, mint a természetesen megszületett bébik… MIVAN?? Azt is gyakran hallani, hogy a császár után sokkal lassabb és fájdalmasabb a felépülés…. Hát… Ezennel mindezt cáfolom és nem csak saját tapasztalatból, hanem az ismerettségi körömben levő sok-sok császáros anyuka példájából is. A tejem a császáros szülés után is már a harmadik naptól beindult és azóta is jó sok van belőle. A gyermekem álomszép, stramm és erős, őrült sokat eszik és gyönyörűen fejlődik. Nyugodt baba, aki többnyire csak alszik és eszik. Sírni csak akkor sír, ha kéri az ennivalóját. Még nincs egészen két hónapos, de már 5-6 órákat alszik éjszaka is. A leges legnagyobb baromságnak mégis azt tartom, mikor azt hangoztatják, hogy aki császárral szül, az lemarad az élményről! A sürgősségi, altatásban részesült anyák esetében ez még talán igaz is, azonban a tervezett császárnál minden ugyanúgy zajlik, csak épp nem éreztek fájdalmat. Te és a babád sem! Észnél vagy és azonnal megkapod a picikédet, ha úgy akarod!

Kissé felháborítónak találom, hogy mindenhonnan azt szajkózzák, hogy CSAK A TERMÉSZETES SZÜLÉS! Mert akkor leszel csak igazi anya! Mert az olyan rohadt természetes! Mi abban a természetes, mikor háton fekvésre kényszerítenek, burkot repesztenek, oxitocint alkalmaznak, gátat metszenek, fogóznak, vákumoznak, gyógyszereznek és még sorolhatnám….  Természetesnek akkor lehet nevezni egy szülést, ha az bármiféle beavatkozás nélkül történik. Mint ahogy ennek a nőnek az esetében… a folyó parton, kint a természetben…. Már bocsánat, de állat módjára. Számomra ebben semmi vonzó nincs… Persze ő is egy hős, de szuperman-né és a családja mi a francot csináltak volna, ha komplikáció lépett volna fel? Csak egy nyak köré tekeredett köldökzsinór, és annyi a babának, de még talán az anyának is!! Nem az őskorban vagyunk, könyörgöm! A császáros szülésben részesült, de különösen a szándékosan azt választó nőket pedig lenézik. Jó, hogy nem azt mondják, hogy kínlódnod kell, különben szar anya vagy! Mintha nem kínlódtunk volna eleget, mi nők… Menstruáció, terhesség, kivizsgálások, vajúdás, szülés, felépülés, szőrtelenítés, narancsbőr, haj, köröm…. bla-bla, a végtelenségig sorolhatnám, mit meg nem teszünk, hogy nők és anyák legyünk…. Persze ez a sorsunk, így van ez jól, tudom és elfogadom, sőt szeretem, de ha egyszer adott egy könnyebb opció a szülést illetően, akkor miért ne élhetnénk a joggal, hogy azt válasszuk magunknak és a gyermekünknek? Hisz a babának is borzalmasan fáj a születés.. nem véletlenül nyugodtabbak a császáros csecsemők! Amint már írtam, én tisztelem és becsülöm azokat a Hősöket, akik mindenáron természetesen akarnak szülni, de a 21. században, ahol milliószor komplikáltabb műtéteket hajtanak végre emberi agyakon, gerincen, vagy szerveket ültetnek át, nehogy már akkora nagy dolog legyen az a fél órás rutin műtét! A választás jogát akarom, sőt követelem! Semmi mást!

felix-szuletese-1

felix-szuletese-2

Felix

 

felix-max-s

 

Comments

  1. Nekem ez így nem hiteles, hogy az elsőt még itthon itthoni körülmények közt szülted a másikat pedig szinte luxus körülmények közt, ha fordítva lett volna (itthon császár kinn természetes szülés) lehet épp fordítva gondolnád.
    És különben is ahány ember annyi féle.

  2. Szia :) Valóban nem hangsúlyoztam eléggé, de nálam a lényeg a felépülés volt és a hegek száma, helye. Teljesen mindegy, hogy melyik országban és milyen körülmények közt történik a szülés, mert így is, úgy is marad nyoma. Sőt, ha Angliában szültem volna természetesen, akkor talán még nagyobb lett volna odalenn a kár, mivel itt nem szeretnek gátat metszeni. Az orvosommal beszéltünk erről, hogy mi lesz abban az esetben, ha megindul előbb a szülés a kiírt császár időpontjánál és azt felelte erre, hogy ha gyorsan és megfelelően zajlanak az események (jól tágulok, stb), akkor megszüljük természetesen. Erre én kértem őt, hogy ha úgy látja, hogy szakadok, akkor azonnal vágjon. A reakciója meglepett volt és nem nagyon hajlott felé. Vagyis inkább szakadni hagyott volna… Na ettől tartottam én borzasztóan. A két országban átélt körülményeket csak körítésnek írtam, a lényeg az, hogy mennyi kínt éltem át a szülések alatt (természtes: sokat /a vajúdás és a szülés itt is ugyanúgy fáj…/, császár:semmit), valamint hogy mi maradt szülés után. Természetes után egy borzalmas gátseb, aranyerek, fájdalom, depresszió. Császár után pedig egy heg. Számomra ez volt a különbség. abban persze igazat adok, hogy mindenki es minden szules mas

  3. nekem pont forditva volt: csaszar otthon, vaginalis szules itt (amugy egyik sem “termeszetes”, de mindegy, nem ez most a lenyeg). szoval igenis iszonyuan sokat szamitanak a korulmenyek. nem csak “korites”, mert az, hogy mennyi kint elsz at szules kozben, nagyon is fugg attol, hogy milyenek a korulmenyek.

    en is mindkettot kiprobaltam, mindkettonek megvan az elonye-hatranya, de mivel itt Angliaban a korulmenyeket, hozzaallast, stb ossze sem lehet hasonlitani azzal, ami otthon van, az utobbi jott be. pl neked megmaradt, hogy Mo-n hogyan varrtak ossze, hogy lekezeloen beszelt veled az orvos es “dofkodott” es hogy hogy fajt. le is irtad, ne mondd, hogy nem szamit. engem itt varrtak. nem kaptam epiduralt a szuleshez, mert mar keso volt – a szulesznok nagyon kedvesen engedtek nekem egy kad vizet, hogy abban relaxalhassak, amig kellokeppen ki nem tagulok (hiaba voltak 2 perces fajasok, csak 2 cm volt az eredmeny), es engedtek, hogy addig maradjak benne, amig csak jol esik. nem is baj, nem bantam meg, nekem fontos volt az a resz. amugy mindenki kedves volt, tamogato, terdelve szultem, ugy esett jol, szakadtam, mert a gyerek fejevel egyutt jott a konyoke is. osszevarrasnal adtak injekciokat, ibuprofent, es “jutalombol” odaadtak a gazt, amitol jol beteptem egy rovid idore. semmit sem ereztem a varrasbol. az orvosNO, aki varrt, pedig nagyon aranyos volt. es az agyat, amin egy ejszakat es napot benn toltottem (velem volt a gyerek es a gyerek apja is vegig), elektromosan lehetett allitani, donteni,, leengedni, ha leakartam szallni, felhajtani, ha enni akartam, stb., szoval nem fajt annyira. es igen, szules utan aranyeres mizeria, fajdalom, stb megvolt, varratszedes nem, mert felszivodot adtak. szulesnel azonnal mellre tettem a babat, a ferjem vagta el a koldokzsinort es egy pillanatra nem vittek ki a gyereket, minden vizsgalatot az orrunk elott vegeztek.

    Azt pedig ne gondold, hogy Mo-n csaszar utan is az van, mint itt. hogy csak ugy magadhoz olelheted es mellre teheted a gyereket szules utan. kezdjuk ott, hogy nyaktol lefele benitanak le, es a fejed sem emelheted fel, mert akkor brutalis migrenes kovetkezmenyeket kockaztatsz. en a babat 20 oran keresztul nem lattam azutan, hogy kivettek. pedig nem altatasban vegeztek, es a ferjem is bent volt. aki aztan sem engem, sem a babat nem latogathatta, amig vegre at nem raktak a csecsemoosztalyra, ott is csak naponta egyszer. ahol amugy kapasbol paradicsomos kaposztat kaptam ebedre, erted, ha ne kelljen reszleteznem, hgoy frissen operalt hassal milyen szuper felfuvos kajakat enni. felulni ugye nem tudtam egyszeruen, es az agyon a matrac olyan szar volt, hogy az agy kozepe fele lejtett minden iranybol, es mivel a baba allandoan sirt (20 ora utan tudtam eloszor szoptatni, igy a tejem is kesobb indult be, szegeny allandoan ehes is volt, meg hat 20 oran keresztul egy polcon volt a noverszobaban. POLCON. en is sirtam volna ejjel nappal), szoval mivel sirt, csak ugy tudott megnyugodni, ha bevettem magam melle az agyba, begurult a kozepere, igy en csak ugy fertem el, ha felkenodtem a falra, a friss sebbel, alvasrol persze szo nem lehetett. na ebbol 3 nap.

    amugy nekem mindketto vegul jo elmenykent maradt meg, mert a lenyeg, az egeszseges baba, es hogy en is ep borrel megusztam, az mindket esetben megvolt. a tobbi pedig annyira de annyira mindegy. ja, es en mindket szulesbol kb ugyanannyi ido alatt gyogyultam fel teljesen. mindket szules utan maradt heg, es ezt igazabol nem banom. viszont ha valasztani kell, hat barmelyik szulest inkabb itt, Angliaban, mint Mo-n. mert az nagyon is szamit

  4. Sajnálom, hogy ilyen rossz körülmények közt kellett átélned az első szülést… Abból a szempontból, hogy milyen a konfortérzet a szülés alatt, illetve a szülést követő első napokban, biztosan nagyon sokat számít, hogy hol vagy, ebben igazad van. A tény, hogy Angliában nagyobb az esély a szakadásra, viszont nem mindegy. Nekem ez volt a legnagyobb félelmem. A sebek szempontjából (mindegy hogy hol) szerintem szintén mindegy, hogy melyik országban vagy, mert nekem pl most, közel 6 évvel később is fáj lent, ha időjárás változás van. Egyszerűen belenyilall. Biztosan fogok hasonlót érezni az alhasamon is, az új sebem miatt, de én úgy voltam vele, hogy inkább ott érezzem, mint odalent az esetleges szakadások nyomán…
    Abban is maximálisan igazad van, hogy csak a végeredmény számít, hogy csodálatos, gyönyörű, de legfőképp egészséges gyermekeink vannak. Ez maga a minden és minden szenvedést megér! Én csak azt szerettem volna valahogy elmondani, hogy ha valaki választani szeretne, akkor ne ütközzön különböző akadályokba és ne kelljen harcolni, hogy úgy szülhessen, ahogy tetszik…

  5. Csak annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy eleve nagy a különbség az első és a második gyerek szülése között, ha spontán szülöd is. A másodiknál sokkal kevesebb “problémám” volt nekem is. Sokkal” rutinosabban” csináltam mire számíthatok és minden fájással arra gondoltam, hogy eggyel közelebb ahhoz, hogy láthassam a kisbabámat. Arra gondoltam, ő mit élhet át, nem arra, hogy én.
    Nekem is volt, gátmetszés,(ami nagyon gyorsan gyógyult) nagy aranyér, méhösszehúzódások hatványozódtak szoptatás közben, még is úgy gondolom, ahogyan az anyuka is érik, rutinosodik úgy lehet egyre pozitívabb a szülésélmény is. Nem ítélkezem a program császár felett, csak véleményt írok, hiszen mindenki úgy csinálja, ahogy nekik a legjobb. Csak mivel ez egy kedves honlapom, kicsit szeretném szimpatikusabbá tenni a természetes sülést, mert szerintem szenzációs, semmihez nem fogható érzés is lehet, az a hormonbobmba, ami felszabadul.Nagyban a hozzáálláson és egy jó, rutinos szülésznőn is múlik. (az én szülésznőm: Járó Éva nevét máig imába foglalom)
    Afrikában mindig is léteztek, s még ma is élnek törzsek, ahol a nők fájdalom nélkül hozzák világra gyerekeiket, mivel ők a szülést az élethez tartozó természetes jelenségként tartsák számon.Vagyis az érzéstelenítőszer „felcserélhető” a hozzáállással. Ezen eljárás a felkészülésen, nevelésen alapul. Alapvető fontosságú a félelmek és aggodalmak megszüntetése.
    MOndjuk az nagyon jó, hogy a császár után együtt lehettél a picivel, de sajnos kevés helyen van ez így.
    “Fontos, hogy az újszülöttet megöleljük, magunkhoz szorítsuk, és órákig el se engedjük. A születése utáni pillanatokban népesül be teste, tápcsatornája baktériumok milliárdjaival. A magzati élet során a baba ellenanyagszintje ugyanolyan, mint édesanyja vérében, vagyis mindazokkal a kórokozókkal, fertőzésekkel szemben védettséget élvez, amelyek a család otthonában, illetve az édesanya testén megtalálhatók. A korai testi kapcsolat, a baba és a mama meztelen bőrének összesimulása, az első szoptatások során éppen olyan baktériumokkal kerül közelebbi ismeretségbe, amelyeket már ismer, amelyekkel szemben védettséget élvez.”
    Sokat traktáltam. Gratulálok a kt gyerkőchöz és azért a természetes szülés is lehet szép élmény, SŐT…

  6. Köszönöm ezt a cikket Drága Helga!

    Van egy barátnőm, akinek el fogom küldeni. Retteg a szüléstől, mert eüt végzett, és 15 évesen végig kellett néznie egy szülést. Erre inkább nem mondok semmit…

    Én ugyan mind a hármat természetesen szültem, de baromi szerencsés vagyok, mert pikk-pakk gyorsan, komplikáció mentesen ment minden.
    De nyilván, ha az elsőnél rossz élményem lett volna, tuti császár lett volna a többi.
    Kár, hogy nem olvastam ilyan pozitív dolgokat a császárról a harmadik babám születése előtt… Akkor ugyanis rettegtem tőle! Hála Istennek az volt a leggyorsabb szülésem, de akkor is féltem a császártól, mert csak az elrettentő példákról hallottam…

  7. Lilla! A leges legfontosabb, hogy a gyerkőcök egészségesek legyenek, mindegy, hogy ki milyen módon szül. De az is fontos, hogy boldog és kiegyensúlyozott, fizikailag és lelkileg is egészséges, ép édesanyjuk legyen a picikéknek. A szülésznő is nagyon sokat számít, így van, ahogy mondod. Sok-sok körülmény befolyásolja a végeredményt. Nincs két egyforma szülés. Bárcsak én is olyan szerencsés lettem volna, hogy a természetes szülés szép emlék maradhatott volna…

  8. Viki! Főleg az motivált abban, hogy megírjam ezt a cikket, hogy mindenhol az elrettentő, negatív példákat olvasni csak a császáros szülésről. Szerettem volna elmondani a világnak, hogy van az éremnek egy másik oldala is.. :)

  9. Ha tudtam volna mennyi szenvedéssel jár a természetes szülés, biztosan a programozott császárt választottam volna.Én semmilyen eufórikus érzést nem éreztem, csak döbbenetes fájdalmat… És bár a szülés szörnyűségei már nem kísértenek, azt azért elmondanám, hogy a szexuális életem azóta nem igazán jó, mivel egyrészt nagyon kitágult a hüvelyem, másrészt szinte teljesen érzéketlenné vált, gondolom a megterhelés és a gátmetszés miatt. Szóval, aki teheti inkább válassza a programozott császárt.

  10. Végre! Köszönöm ezt az írást! Én úgy gondolom, hogy mindenki dönthessen arról, hogy szeretne szülni és senkinek semmi joga, hogy a másikról ítélkezzen. Én Mo-n szültem programozott császárral és nyilván nem voltak szállodaiak a körülmények. Édesanyám végig velem lehetett, szülés után azonnal odaadták nekem a kisfiam, aztán apkájával volt a vizsgálatok elvégzése alatt/után. Az első éjszakát nem töltöttük együtt- de délután, amikor már elmúlt az érzéstelenítés hatása felhozták hozzám a kicsit egy órára. :)Persze fájt a műtét helye, de szerintem nincsen szülés fájdalom nélkül… A második estétől aztán velem volt végig a kicsi. (választahattam volna, hogy elvigyék-e a “közösbe” de nem bírtam volna megválni tőle.) Az ágyam persze borzalmas volt (az intenzíven egyébként távirányítós, nagyon jó ágy volt, a csecsemő-osztályon már egy őskori vaságy), a szoba kicsi volt, de csak ketten voltunk benne anyukák. A nővérek hozzáállása vegyes volt. Voltak iszonyú arrogáns barmok, de voltak nagyon kedves tündérkék is. De ismerve az itthoni egészségügyi viszonyokat, fel voltam készülve, hogy a kórházi ellátás nem lesz az igazi. És igen, ha lesz, a következő gyermekem is ilyen módon szeretném világra hozni.
    Boldog karácsonyt Nektek!

Speak Your Mind

*