A kórházban…

Varrás, sebek, legyötörtség, hormonok, vacak pizsama… volt aztán minden bajom odabent, mégsem panaszkodtam, mert minden negatív dolgot és érzést ellensúlyozott az a kis Csoda, amely ott volt nekem!

Emlékszem, első éjjel bent aludt mellettem az ágyon, de én nem aludtam…. csak néztem őt egészen reggelig! Ő pedig aludt mint a bunda. Már akkor is hihetetlenül jó alvókája volt. Azidő alatt, míg bent voltunk, én megtanultam etetni, pelenkázni, öltöztetni és igazán értékelni az otthon melegét!
Nem volt Mexivel semmi probléma, ezért a harmadik napon már hazamehettünk. Ez a nap is feledhetetlen volt! Iszonyatosan vártam! Reggel a kórházban már étvágyam sem volt, tűkön ültem. Meg kellett várnunk az akkor ügyeletes gyermekorvost, mert csak az ő általa kiadott zárójelentéssel mehettünk haza. Kb 11 óra körül végre megvolt minden! Soki és Anci is ott voltak már értünk! Kismackómat jegesmaci ruhába bújtattuk és úgy vittük őt haza.


Speak Your Mind

*