Balesetek…

 

Legyen példának néhány egyszerű eset: a gyerek, beveri az asztalba a fejét, megbotlik, majd elesik egy cipőben, stb… Kisebb balszerencsés mozzanatok, melyek gyakran előfordulnak egy kisgyerekkel. Ilyenkor nem mondom neki azt, hogy “csúnya asztal, dá-dá asztal/cipő”, mert ezzel arra tanítanám csemetémet, hogy a felelősséget hárítani kell. Gyermekemet egész pici korától arra nevelem, hogy vállalja fel tetteinek a következményeit és tanulja meg, hogy ő volt a hibás,  nem pedig az asztal, vagy a lábbeli tehet arról, hogy ő pórul járt… Természetesen, amennyiben erősebb ütés érte és valóban fáj neki, úgy magamhoz ölelem és megnyugtatom, de hogyha csak egy kis “kocc”-ról, vagy horzsolásról van szó, akkor nem rohanok oda hozzá, mert úgy szörnyen nyámnyila lesz. Ha megszokja, hogy minden kis bibi után lehet anya szoknyája alá bújni, akkor ezt kihasználva máskor is azt fogja tenni, később pedig mindez állandóvá, megszokottá válik a számára, beleépül a személyiségébe. Mókusom most már lassan 19 hónapos, mint a legtöbb vele egykorú csemete esik-kel, agyba-főbe üti magát közben és egyáltalán nem sír miattuk! Feláll, leporolja magát (!) és megy tovább! Amikor komolyabb a dolog, akkor rámnéz és én elintézem néhány szóval, mint pl. “semmi gond kicsim, ez előfordul, mindjárt elmúlik”, vagy “nézd csak! a bibi kirepült az ablakon – huss”, stb. A legtöbbször ilyenkor is tovább megy, esetleg odajön egy pusziért és ennyi! Mikor pedig “sírós balesetről” van szó, akkor azt azonnal látom és olyankor természetesen én megyek oda hozzá, hogy magamhoz öleljem, vagy ellássam a sebét.

A nevelési tanácsokat és ötleteket Ranschburg Jenő Szülők könyve c. könyvéből merítettem


Comments

  1. Mókus éppen 20 hónapos és mostanra méginkább nem sír, vagy nyafog a balesetek folyamán!A minap történt, hogy a játszótéren simogattunk egy macskát, aki egyszer csak hirtelen felugrott és megharapta, megkarmolta Mókust. Csibe csak meglepetten rámnézett, majd a macskára és miközben magyaráztam neki, hogy a cica megunt minket, csak lesett és odajött egy pusziért, a karját nyújtva. Ha megsérül, akkor ezt teszi, nyújtja a kezét, lábát (mikor mit), és csücsörít hogy pusziljam meg. Ennyi. Ezzel el is van intézve! :) Nagyon kis vagány kölök :) A cica fognyoma még estére is ott volt, de egy kukkot sem szólt! Hihetetlen :D

  2. Nem is szabad túlspirázni a kisebb koccanásokat!! Jól csinálod és nagyon tetszik a cikk!!!

Speak Your Mind

*