Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje (Adele Faber, Elaine Mazlish)

Szinte elmondhatatlan, hogy ez a könyv mennyire fantasztikus! Ranschburg Jenő Szülők Könyve után ez az első “bibliám”, amióta a birtokomban van! Szinte ki sem lehet fejezni, hogy mennyire hasznos! A könyv olyan, korábban “normálisnak” tűnő hibákra döbbenti rá az olvasót, melyek képesek már nagyon hamar bele ivódni a napi rutinba, vagy a szokásokba és amelyek hosszú távon igencsak megmérgezhetik a szülő-gyermek kapcsolatot, ha nem történik változás. De hát hogyan is változtathatnánk, ha egyszer nem vagyunk tisztában azzal, hogy a tetteink hová vihetnek… A “nem ismert” hibák felismerésére, illetve kiküszöbölésére megírott könyv óriási segítséget nyújt nemcsak a kisgyermekes, de akár a kamasz korú gyerkőccel rendelkező szülők számára is! Minden kismamának és édesanyának KÖTELEZŐEN el kell olvasnia!!

“EZ A KÖNYV SEGÍT MEGTANULNI:
– hogyan birkózzunk meg gyerekeink csalódásaival, frusztrációival, negatív érzéseivel;
– hogyan mutassuk ki mérgünket anélkül, hogy bántóak legyünk, hogy állítsunk fel határokat, úgy, hogy megőrízzük a gyerekek szabadságát;
– mit tegyünk büntetés helyett;
– hogyan oldjunk meg családi vitákat.

Az egész világon hatalmas sikert arató könyv egyszerű, gyakorlatias megoldásokat kínál szülóknek arra, hogyan beszéljenek gyerekeikkel, és hogyan hallgassák meg őket. A szerzők tisztelettel, megértéssel és józan logikával felépített módszereit szülők és szakemberek egyaránt sikerrel alkalmazzák bármilyen korú gyerekeknél. Az életből merített példákkal és kedves graflkákkal egyaránt gazdagon illusztrált könyv segítségével a szülő-gyerek kapcsolat örömtelivé, stresszmentessé, mindkét fél számára eredményesebbé varázsolható.”

A könyvet megvásárolhatod itt!

Speak Your Mind

*