Először “házonkívül”…

Lehetőség adódott arra, hogy Soki és én együtt megünnepeljük a születésnapjainkat. Ő a 33. életévét töltötte be, én a 27-et. Épp az Ő évfordulójára esett az a nap, mikor óriási party készült a Városligetben, ahol a kedvenc dj-ink zenéltek. Véletlenül úgy alakult, hogy sokan jöttek még rajtunk kívül, akikkel régen együtt szórakoztunk. Jó volt tudni, hogy többen is ott lesznek a régi brigádokból. Reméltük, hogy jó lesz a zene, nem is hittük, hogy eme három híresség rosszat is prukálhat. „Kissé” kikerekedett popókám már nagyon vágyott egy igazi, normális, nekünk való bulira, ahol felhőtlenül szórakozhatunk. Csibécskémnek már napokkal előtte elkezdtem mondogatni, hogy hamarosan lesz egy éjszaka, amikor nem itthon alszik. Elmondtam neki, hogy át visszük majd Gitta-mamához (Peti édesanyja), ahol ugyanolyan finomakat fog enni, mint itthon, ugyanolyan szép játékok vannak és sokat fognak vele játszani. Listát készítettem a napirendünkről. Egyrészt, hogy megkönnyítsem a nagyszülő dolgát, másrészt pedig, hogy bébikém ne legyen nyűgös, mert valami nem a megszokott ritmusa szerint alakul. Elvégre csöppnyi kis élete 95%-át velem kettesben töltötte el és nyilván én ismerem őt, én tudom mi kell neki, mit és mikor szeret enni, mikor kel fel reggelente, mikor alszik napközben, mit szeret játszani és mikor alszik el. Véleményem szerint teljesen természetes dolog, hogy leírom, mikor szokott aludni, felkelni és enni. Ettől még senkit nem becsülök le. Ez nyilvánvalóan alap intelligencia kérdése, hogy valaki elfogadja, hogy a piciknek van egy ritmusa, melyet nem helyes felborítani akár egy napra sem. Főleg, ha a nagyszülőt igen ritkán látja. Egyébként sokszor épp emiatt van úgy, hogy a baba nyűgös a nagyszülőnél. Ilyenkor mit tesz a szülő? Nem viszi oda többet… “majd pár hónap múlva megpróbáljuk újra” – mondják.. holott elég lenne a gyermek megszokott ritmusát betartani. Elvégre csöpp babákról van szó.

No de visszatérve az estéhez: Elérkezett a nap és én már lázban égtem, hogy végre jó zenét hallhatok majd és rázhatok egyet. Bébikével sokat játszottunk, finomakat ettünk, ment a nap, ahogyan menni szokott. Picit korábban vacsorázott, mint ahogyan azt megszokta, majd mindhárman átmentünk a mamájához. Szinte azonnal kiderült, hogy Csibém itala otthon felejtődött, úgyhogy Péteremnek volt egy köre. Haza ugrott érte, mert nem volt nálunk másik cumisüveg. Ahogy visszaért, az is kiderült, hogy a leges legfontosabb „kellék” is otthon maradt, mégpedig Bloo! Én bepakoltam, de Peti kivette a táskából, mikor keresett valamit, végül otthon maradt. Megbeszéltük, hogy még egy luft utat nem teszünk, és majd ha elkészülődtünk, útközben bedobjuk Csibének a kutyust.
Picit elidőztünk még ott, majd elbúcsúztunk Kisbékánktól, akivel akkor még nem volt semmi probléma. Miért is lett volna, hisz egy áldott jó gyerek, aki nem fél senkitől. Azzal haza indultunk készülődni. Pontosabban én készülődtem, mivel Petinek a „puccba vágás” körülbelül 2 perc. Mindígis irigyeltem ezért a pasikat…. Mikor odaértünk Manócskámhoz, szegény már egy jó ideje csak sírt. Korábban elkészítettem neki mindenféle eszközt, amivel csillapítani lehet a fogfájást. Peti anyukája szerint valamelyest használt a Dentinox, de nem nyugtatta meg teljesen. Hogy is nyugtathatta volna meg őt, hiszen nem volt vele az imádott kutyuskája. Nélkülem még csak-csak kibírja egy darabig, azonban a Bloo mindenekfelett! Nélkülözhetetlen és kész. És persze segített! Megnyugodtam, de a mobilomat egész éjjel testközelben akartam tudni, hogy rezgését azonnal megérezzem, ha hívásom van. A zene vacak volt, bár én jól éreztem magam. Örültem, hogy elmentünk kicsit kikapcsolni. Majdnem mindent kiiktattam a gondolatvilágomból és mindössze egyetlen jelzőgomb volt, amely bekapcsolva maradt, mert a “Mex gomb” az most már örökre be van ragadva és nem lehet, de nem is akarom kikapcsolni soha! Másnap délelőtt többször megnéztem a telefonom, búsan kellett elkönyvelnem, hogy Csibének nem hiányzom annyira, hogy pánikot keltsen anyósomban és telefonáljon. De hát ez így van rendjén. A jó fiú az jó fiú. Bár a kisértés nagy volt, nem akartam túl aggodalmasnak tűnni, ezért csak kora délután telefonáltam. Azt a hírt kaptam, hogy Mex egy mintagyerek (ugye én megmondtam!) és hogy semmi probléma nem volt vele. Ja, és egész éjjel aludt!!! Szuper! – mondtam, – akkor majd itthon is biztosan aludni fog mostantól. Hát sajnos nem úgy történt, mert maradt a fogzás miatti, éjszakánkénti 2-3 ébredés. Egyébként lehetséges, hogy csak én vagyok túlságosan érzékeny a picifiam hangjára és már akkor bemegyek hozzá, amikor csak mozgolódás közben nyögdécsel egyet. Való igaz, hogy többször előfordult (szinte minden este), hogy csak álmában nyöszörgött és olyankor én keltettem fel őt egy kis itókára, mert annyira meleg volt. Nem is ébredt fel olyankor igazán, csak csukott szemmel ivott és aludt is tovább. Tehát jó baba, nem volt vele gond a kis kiruccanása alkalmával sem.

Speak Your Mind

*