Kalandos nyár

Csuda jó dolgokat csináltunk ezen a nyáron, hétvégenként szuper helyekre vittük el Mókust. Ez nem azt jelenti, hogy minden alkalommal vagyonokat költekeztünk el, csupán igyekeztük tartalmassá és kalandossá tenni az együtt töltött időt. A kedvenc hétvégi programunk például a sütéssel-piknikkel egybekötött kirándulások, melyek során nagyokat sétáltunk az erdei sétányokon és jókat fociztunk az erdőszéli réten. Már vannak kedvenc helyeink is, ahová nagyon szeretünk járni.
A piknik nálunk nagyon népszerű, mert amikor csak az időjárás engedi, kint ebédelünk a szabadban, valamelyik játszótéren, vagy parkban. Visszük a kis “kötelező” csomagunkat (pléd, labda, könyv), pakolok némi italt és az ebédet, majd irány ki a szabadba :) Hétköznap kettecskén, hétvégén pedig Apa is velünk tart, amikor általában valami távolabbi helyre megyünk.
Voltunk azonban egyéb, látványos helyeken is, mint például a Beauileu-i autós múzeum, amely amellett, hogy kiállítja a Top Gear-ben megjelent járgányokat, helyet ad egy James Bond kiállításnak is, valamint számtalan egyéb, autós rendezvénynek. Szuper jó játszótérrel, remek programokkal áll rendelkezésre a családok számára.
Egy másik hétvégén a Peppa Pig World-ben jártunk, amely tulajdonképpen egy nagy vidámpark része. Vadi új az egész és nagyon-nagyon színvonalasan van kivitelezve, csupa német “cuccból” épült az egész :) Mex fantasztikusan érezte magát, kipróbáltunk minden mókás járgányt, vezettünk traktort, kisautót, kishajót, vonatot, “lovagoltunk” dinoszauruszon, és játszottunk a világ legjobb játszóterén és játszóházában :)
Ha épp nincs más ötletünk, akkor számunkra remek program, ha lejárunk a közeli kikötőbe hajókat nézni. Mex nagyon élvezi a hatalmas óceánjáró hajók látványát, hát még amikor épp elkapunk egy-egy hajókürttől zajos kifutást. Az egészet néhány méterről csupán! Óriási :)
Egy másik alkalommal a fiúk kettesben mentek el itthonról egy kisebb autós kiállításra, ide a következő városba. Sok szép képet készítettek.
A mai napon pedig egy repülős fesztiválon voltunk néhány barátunkkal együtt (Krisztivel és Zolival) Bournemouth-ban, a tengerparton. Csodásan éreztük magunkat és sok-sok szuper repülő csodát láttunk. Mókus nagyokat kacagott a figurázó röpcsik látványától :) A rendezvény ingyenes volt, ellenben nagyon izgalmas. Míg a többiek a tűző napon főttek a parton, addig Mókus és én ledobtuk a cipőket, átvágtunk a homokon (és a szörnyű embertömegen) és élveztük a hűs óceán hullámait, jókat “tapicskoltunk” a vízben, hínárok és kagylók után kutatva.
Jövő hétvégére bográcsozást és hajókirándulást tervezünk :)

A képeinket megnézhetitek a Flickr fotónaplónkban.

Szép nyarat kívánunk Nektek is!

Speak Your Mind

*