
Ezt a csuda aranyos kis dinoszauruszt egy kép alapján készítettem el. Mókás volt, mert kinagyítottam a monitoron a dínó képét, majd odanyomtam egy áttetsző papírlapot, hogy körberajzoljam, ezzel megvolt a mintám. Kicsit alakítottam a formáján, hogy a méret is megfelelő legyen, majd belevágtam :) Két Jurassic Park (az első és második rész) alatt el is készült :)
A dínó szabásmintája készen is megvásárolható egy “varrd meg magad” szettben, melynek a képét használtam fel a saját mintámhoz. Fölöslegesnek tartottam megvásárolni, mivel volt itthon gyapjúfilcem és nem volt nagy ügy a monitorról körberajzolt mintát ráfesteni az anyagra némi filctoll segítségével, majd pedig körbevágni. Így a töredékébe került az egész és sokkal szebb is, mert mégiscsak én szabtam-varrtam :)

A letölthető minta alapján kiszabott dínó testére először felvarrtam a foltokat, majd a szemet és végül megvarrtam a száját is.
Ezután összevarrtam a különböző testrészeket, majd további varrással egymáshoz rögzítettem azokat.
Íme némi segítség a részletekhez:



Íme az ingyenesen letölthető szabásminta! A4-es méretben nyomtasd ki, hogy épp akkora mintát kapj, amely a mi dínónkhoz szükséges.
Jó szórakozást kívánunk Nektek!
Szeretettel,















































Szia Helga!
Nagyon aranyos a Dinoszauruszotok.Biztosan tudom,hogy a kislányom egyik karácsonyi ajándéka ez lesz,bár, ha a két nagyobbik meglátja,még az is lehet,hogy ők is szeretnének egy ilyet.Köszi
Kedves Tímea,
Örülök, hogy tetszik a dínó :) A kislányod biztosan nagyon fog neki örülni.
Nemsokára készítünk egy t-rexet is, remélem az is legalább ennyire elnyeri majd a tetszésed :)
Köszönöm a kedves visszajelzést! x
Megcsináltaaam! És tök cuki lett a Rózsaszín dinó kislány. Először túlságosan levarrtam a lábait, de aztán kijavítottam és most már nem részeges hanem meg is áll a lábain. Kislányom imádja! :) Köszönjük a tippet!
Jujj de jó :) Küldesz róla képet? Szívesen kiteszem!! :)
Üdv.Mindenkinek.
Nem tudom hálám ki fejezni a Mint a mókus készítőinek.
Két napja kutatok a weben, mert a fiam meg látott, egy 1500ft-os 3D játékot. a Rossmann- ba, s 3éves!-s mondtam Neki hogy vegyünk szivacs gumit-azt hiszem így hívják-s készítsünk saját kezűleg olyan képet.
Bele ment.
S most itt megtaláltam a dinó alapot, hozzá.
Annyira boldog vagyok, legszívesebben felkelteném s elkészítenénk a képet.
Ha jó lesz, remélem nem haragszotok ha meg osztom Veletek.
U.I.:
Én nem vagyok egy kreatív anyuka, d e hála ennek az oldalnak nagyon jó dolgokat tudok készíteni.
Köszönöm.
Micsoda öröm ilyen kedves visszajelzést kapni :) Örülök nagyon, hogy segíthettem! Természetesen örömmel várjuk a kész alkotásról a képet! Szép hétvégét! Helga
Hihetetlen, hogy rátaláltam erre az oldalra. Annyira elkapott a kreatív szellem, hogy fogtam magam és varrtam egy ilyen kis dínót kislányomnak. Nagyon szuper az oldal. Köszönöm a lehetőséget és a szuperebbnél szuperebb ötleteket! Ja és ennivaló lett a kis meglepi:)
Kedves Emy,
Nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat :) Boldogok vagyunk, hogy tetszik az oldal, hisz miattatok csináljuk ;) Nagyon szép hetet kívánunk xxx