Mókuska-Mókuska, felszakadt a szája…

…rohantunk-rohantunk vele a kórházba.
Doktor néni gyógyítsa őt meg!
Hogy a kicsi Mókuska ne legyen beteg!

Kishugom ösztönzésére kipárnáztuk a kandalló alapkövét, mert Pötyinek az volt a rémlátomása, hogy Mókus egyszer ott fog elesni és keményen megüti magát. Nos… hiába voltak a pihe-puha párnák, a baj megtörtént. Pötyi hibája minden (nesze neked hugi :) ) Úgy történt, hogy Mókus épp nekiindult egy újabb hiszti rohamnak, ami azt jelenti, hogy nekilódul és a legközelebbi párnába beleveri a fejét. Bucc-bucc. Ezzel nem is lett volna gond, csakhogy ezúttal a kandalló környékén történt mindez, ami ugyebár nyilvánvalóan vonzó objektumnak bizonyult Mókusnak a nagyobbnál nagyobb párnák miatt. A probléma ott volt, hogy az egyik párna el volt csúszva…. kb 10 cm látszott ki a márványból, Csibém azt épp megtalálta… és durr! Elharapta az alsó ajkát, melyből ömlött a vér! Én, mint hős anya, megtartva hidegvéremet felkaptam Mókust, rohantam törölközőért, melyet bevizeztem és rányomtam Babócámnak a kis szájára. Szerencsére, mire autóba ültünk, a vérzés már jelentősen csillapodott, így valamivel nyugodtabban hajtottunk a kórház felé. Kisebb csalódás ért a sürgősségin, mert több mint egy óra várakozás után kerültünk sorra! Egyáltalán nem volt szimpatikus, hogy ilyen pici gyerekkel ennyire megvárattak. Hozzá kell tennem, hogy az enyhébb sérülések miatt ottlevők simán bementek előttünk, csak mert az volt az érkezési sorrend. Nem balhéztam, kivártuk. Mókusnak volt némi enni- és innivalója, mert annyi lelkierőm még volt otthon, hogy egy-két doboz mazsolát és a vizét bedobjam a táskámba. Ezt elfalatoztuk, járkáltunk fel s alá, valamint kipróbáltuk az összes játékot, amely a rendelkezésünkre állt. Ezután sorrakerültünk és az orvos kisebb-nagyobb küzdelmek árán megvizsgálta Csibét és végül azt mondta, hogy nem kell összevarrni a kis ajkát, mert annyira nem vészes a sérülés (bár én korábban meg voltam győződve az ellenkezőjéről, mert életemben nem láttam még ilyen mély sebet), nincs szükség semmiféle beavatkozásra. Hát… fogjuk rá, hogy meg voltam elégedve. Persze ez nem teljesen igaz, mert aggódtam. A doktornő ugyan megnyugtatott, hogy a száj bőre nagyon hamar gyógyul, így egy-két hét és már nyoma sem lesz a bajnak. Rendben… legyen. A hazaúton eszméltem csak fel.. micsoda mázli, hogy nem tört ki a kis foga… Hazaérve a sok-sok vér látványa tárult elénk újra. Mindenütt a kis piros cseppek, foltok. Magamra néztem, a ruhám, alkarom, kézfejem.. minden csupa vér volt. Csodáltam, hogy nem ájult el Kisbékám… Az első néhány éjszakára aloés lips-szel kentem a száját, hogy ne száradjon ki reggelre, met nincs annál rosszabb, mikor az éppen összeforrt seb újra felszakad az ajakon egy mosoly során. Nem akartuk ennek kitenni Csibét, úgyhogy a lips mellett döntöttünk. Nem volt rossz ötlet, amely valójában Peti agyából pattant ki. Okos dolog, mert így Csibe megúszta az egyéb kellemetlenségeket. Már másnap reggelre szépen látható volt a gyógyulás, csakhogy a folyamatos nyálfolyás miatt kora délelőttre már felázott a heg, így picivel nehezebben, ennek ellenére mégis hamar gyógyult. Két hét múlva már semmi nem látszott! :)

Mókuska-Mókuska szebb mostmár az ajka.
Pedig hát, pedig hát nincs is összevarrva.
Doktor néni nem gyógyítja meg.
Szerinte a Mókuska hamar rendbe lesz.

:)

Comments

  1. Szia az én cseppemnek ma délután tört be a szája:((
    El esett a kis motorral csúnyán fel dagadt neki meg belül fel szakadt a kis ínyénél a bőr .Meg írnád hol tok venni aloés lips-et?Meg hogy mi az?köszi szia

  2. Kedves Tímea!
    Nagyon sajnálom, ami a picikéddel történt, remélem hamar rendbejön a kis szája!
    Az aloés lipsz nagyon-nagyon jó! A Forever Living Products (FLP) márkájú terméket keresd, általában gyógynövényboltokban, bioboltokban is forgalmazzák, de már láttam gyógyszertárban is, bár ez utóbbi nem gyakori. Budapesti vagy? Könnyen lehet disztributorokat találni, akik az FLP termékeket forgalmazzák pl fórumokon, vagy közösségi oldalakon, mint pl a Facebook. Egyet találtam, itt biztosan lesz valaki, aki tud segíteni: https://www.facebook.com/groups/127009014026626/ Csak írd be, hogy honnan való vagy és hogy vásárolni szeretnél. Ez a lips tényleg egy csoda! Én pl évekig küzdöttem a herpes vírussal, folyton ki volt virágozva a szám, kipróbáltam már mindent, amit a gyógyszertárban lehet kapni, vagy amit az orvos kikevertetett, de semmi nem használt. Ezzel a cuccal bekenem, mikor érzem, hogy ki akar jönni és máris elmúlik! Elő sem jön! Csak időben el kell kapni. Nagyon imádom! Remélem Nektek is beválik majd! A csemetének pedig mielőbbi jobbulást kívánok! Szép estét és üdv, Helga

  3. Szia Helga!
    Köszönöm Választ)örültem neki.Mi Kunmadarasiak vagyunk,ami egy község Jásznagykun Szolnok megyében.Itt nincs bio bolt sajnos:(,de a mai nap voltam Karcagon és ott meg be volt zárva .Majd holnap megyek megint:)az élettársam lánya ott van kórházban ,nem soká születik az unoka:).A kicsim szája egyre szebb Tantumverdével fertőtlenítettem meg kamillával.Az aloés cuccot pedig minden kép be szerzem:) Köszi ,hogy írtál:)Szép estét üdv Tímea és a fiúk:)

  4. Szia! A linkre kattintva (amit küldtem) “lájkold” az oldalt, ezzel tudsz írni az üzenőfalra és fel tudod tenni a kérdésed. Biztosan lesz valaki, aki tud segíteni Kunmadarason, vagy a környékén. Örülök, hogy segíthettem! Szép estét Nektek! Helga és Mex x

  5. Szia!
    oké köszi:)

Speak Your Mind

*