Nyugodt gyerekkel nehezebb?

Azt kell hogy mondjam, hogy bizonyos szempontból igen! Furán hangzik, de ettől még így van. Mint ahogy azt tudjuk, minden gyermeknek van egy bizonyos vele született temperamentuma. Ezen vérmérséklet alapján már születésekor besorolható lesz a gyerkőc valamelyik “csoportba”: a nyugodt, a könnyen megnyugtatható és a nehezen megnyugtatható csecsemők. Ragadjunk le ezúttal az első, vagyis a nyugodt temperamentumnál… Ezek a gyerekek ugyanúgy igénylik a törődést és a figyelmet, mint a másik két csoportba tartozók, azonban a nyugodt temperamentumú gyermekek nem mindig tudják kimutatni, kiharcolni a figyelmet. Ilyenkor sok szülőt büszkeséggel tölt el, hogy milyen jó és kiegyensúlyozott, nyugodt gyermeke van, azonban emiatt rendszeresen nem biztosít megfelelő ingereket gyermeke számára és ebből lesz a baj:  a gyermek érdektelenné válhat a világot tekintve, amely később a tanulásban és koncentrációban igen nagy problémát jelenhet!

Nálunk sem volt másképp

Mex ebbe a kategóriába tartozott szinte minden téren! Az első hetekben csak aludt és evett. Számára sosem jelentett frusztrációt a fürdetés, vagy az öltöztetés, soha nem tartott az idegenektől, sőt még akkor sem sírt, ha éhes volt… Ez utóbbi miatt voltak talán a legnehezebbek az első hónapok. Igyekeztem mindig “időre” kész lenni a kajával, amit persze el is fogadott, de hogy ha esetleg szándékosan várakoztam, hátha “szól”, akkor ütött mellbe, hogy ez a gyerek nem jelzi, ha éhes. 6 óra volt a legtöbb, melyet kivártam, aztán magamtól megetettem őt. Ez még az első hónapban volt!

A temperamentum változhat!

A fentiekről szerencsére korábban sokat olvastam, így tudtam, mi a “feladatom”, hogyan tehetek azért, hogy segítsem gyermekem fejlődését. Fontos, hogy le kell kötni a babát, ha fél órán túl is csak nézelődne. Mex egész nap csak kukucskált volna ki a fejéből, ha akkor hagyom. E helyett azonban igyekeztem állandó ingergazdag környezetet biztosítani számára, folyamatosan beszéltem hozzá (mindent elmondtam, hogy épp mit csinálunk, vagy fogunk csinálni) meséltem neki, énekeltem, zenét hallgattunk, játszottunk, elmászkáltunk otthonról mindenfelé, stb-stb. Amikor ébren volt, nem hagytam 10-15 percnél tovább bámészkodni, bambulni.  Azelőtt el tudott bambulni egy másodperc alatt és ha hagytam volna, akkor 30 perc múlva is ugyanúgy kukucskált volna ki a kis buksijából (tudom, mert kipróbáltam). Olyankor csak szopizta az ujját és “elvolt” egymagában, egy helyben. Ez a “jelenség” igen gyakori volt kezdetben, azonban körülbelül 2 éves korára szépen fokozatosan elmúltak a “nagy távollétek”, helyettük jöttek az egyszerűbb, rövidebb bambulások. Ma már, közel a háromhoz csak olyankor tesz ilyet, ha álmos, vagy fáradt. Hiszem, hogy ebben nagy szerepet játszott az én közreműködésem, pontosabban, hogy nem hagytam őt sokáig “távol” lenni :)

De akkor miért is nehéz kezelni mindezt?

Mindenképpen különleges és gondos odafigyelést igényelt, hogy a csecsemő korú gyermekem ne unatkozzon (bambuljon), nehéz volt kitalálni, hogy mikor éhes, valamint lelkileg igen rombolónak bizonyult, hogy nem tudom, mit szeretne a gyermekem, mert egyszerűen nem “mondja”, jelzi. Ahogyan azt már írtam, szerencsére mindez megváltozott, így a már elmondhatom, hogy kisfiam mindent jelez, elmagyaráz és ez tudom, hogy a kitartó munkám gyümölcse! Önállóan játszik, csak akkor kér segítséget, ha valamiben elakad. Folyton rákérdezek arra, hogy mit szeretne és “kiharcolom” a választ, ezt csinálom a mai napig. Nem hagyom őt, hogy elsuhanjon a kérdések fölött, nem adom meg a válaszokat helyette, hanem hagyom, hogy ő gondolkozzon és formálja meg a választ a kis buksijában. Most már igenis megvan az a vérmérséklete, amellyel igyekszik kiharcolni magának, amit szeretne, ezt hívják hisztinek :) Talán ezért is volt, hogy mindig boldogan és örömmel vettem/veszem a hisztiket, akármennyire is furán hangzik, csak mosolygok rajtuk…

A teendő tehát…

Sajnos nagyon sok szülő hagyja, hogy a gyermeke csak tétlenül “legyen”, azonban ez általában a tájékozatlanság matt van így, nem pedig a nemtörődömség miatt. A szülő büszke rá, hogy milyen szuper gyermeke van és mennyire nem igényli a babusgatást, foglalkozást… Dehogynem igényli, csak épp szegény gyermek a nyugodt mivoltából adódóan nem tudja kiharcolni magának ezeket az alapvető szükségleteket. Figyelj oda erre és foglalkozz a gyermekeddel, még akkor is, ha úgy látod, hogy nem igényli azt! 12 hónapos kor alatt a szülői tesközelség nagyon fontos! Ezenkívül ingergazdag környezetet kell biztosítani a csecsemőnek (zene, mesélés, beszélgetés, játék, mozgás, stb), később pedig segíteni őt, ha elakad a játékban, vagy kizökkenteni őt, ha esetleg “bebambul”. Tévedés ne essék! A játékot nem szabad megzavarni! Csak akkor avatkozzunk be, hogyha a gyermek megakad, vagy segítséget kér! Nem azt mondom, hogy bújj a fenekébe, elég, hogyha odafigelsz rá és szóval tartod! Már ez is törődésnek számít és sokat teszel azért, hogy érdeklődő és kíváncsi csemetéd legyen!

Nem mondom, hogy sírós babákat kívánok mindenkinek, helyette csupán kellemes időtöltést kívánok a picikkel :)

A cikk Ranschburg Jenő Szülők könyve című könyv segítségével íródott

Comments

  1. Egyetértek veled! Erre nagyon sokan nem gondolnak! Külön tanítani kellene, vagy legalábbis több információt eljuttatni a szülőkhöz ezzel kapcsolatban….

  2. A középső kisfiam volt hasonlóan nyugodt baba, de nekem nem volt aggodalomra okom, mert a nővére segédkezett bőven, hogy ne unatkozzon :) Egyébként tetszik a cikk!

  3. Az en fiam eppen az ellentete Mexnek: rettento eros akarat es kivancsisag lakozik benne, egy percig sem kepes egy helyben megulni!az elso naptol kezdve tudja hogy akar szopni, milyen uveget fogad el! az elso par hetben amint felkelt, mar egybol uvoltott hogy ehes! oramu pontossaggal jelezte, ha letelt a harom ora!ez az ero neha frusztraciova tornyosul ha meg nincsen ott a kis teste fejlodesben , de szerintem ez viszi elore! nagyon mozgekony gyerek, kis “mindenlebe” kanal, viszont a hangoktol nagyon tart!erdekes, hogy ilyenkor a kisoroszlanbol kis nyuszikava szelidul! :)erre is van tipped, szakirodalmad amit olvastal! en keveset talaltam, az izgaga baba cimmel, de az sem igazan o, mert agresszio az nincsen benne, a konyv amit forgattam pedig osszefuzi a kettot :S

  4. Mex is tudja, hogy mit akar, de ettől még sokat bambulna, ha hagynám. Izgága, vagy nyugodt baba, mindkettőnél fontos, hogy eseménydús és ingergazdag környezetet biztosítsunk számukra nap, mint nap. Mex is tartott a darálótól, de mára kinőtte. A lényeg, hogy ne erőltesd, ha fél valamitől. Mi egyszerüen kerültük ezeket a hangforrásokat, majd idővel, mikor már érettebb volt és megértette, hogy mi készül a géppel, akkor megmutattam neki, hogy mit csinálok, mit rakok bele és már nem volt vele gondja. A gombot még ma sem nyomja meg rajta, mert annyira még tart tőle, de már nem fél a hangtól, csak figyeli. A porszívóval az volt a helyzet, hogy újszülött korába észre sem vette, majd 6-7 hónapos kora körül megijesztette vele a testvérem (bekapcsolta, mikor Mókus nézegette) és akkor egy ideig tartott tőle, akkor szintén azt csináltam, hogy nem vittem a közelébe egy időre. Most pedig már rajta ül, miközben porszívózok. Úgy húzom őt és nagyon élvezi. 1-1.5 éves kor alatt még hamar felejtenek a picik, szóval ha egy időre kivonod a forgalomból a hangos tárgyat, akkor később nem lesz gond szerintem. A lényeg, hogy ne ijeszd meg és ne is erőltesd! Ez valóban olyan dolog, amit 2-3 éves korukra kinőnek a kismókusok! x

Speak Your Mind

*