
Ma egy olyan elfoglaltságot hoztam, amibe besegíthet a legkisebb gyerkőc is. :) A végeredmény pedig látványos, szép.
Játékosan Kreatív & Mókásan Finom!

Ma egy olyan elfoglaltságot hoztam, amibe besegíthet a legkisebb gyerkőc is. :) A végeredmény pedig látványos, szép.

Mindössze színes papírra és egy ollóra lesz szükséged ennek a szuper girlandnak az elkészítéséhez! Kisfiam szülinapi zsúrjára is ugyanilyet készítettünk, mindössze annyi különbséggel, hogy én ragasztóstifttel kettőt egymáshoz erősítettem, hogy hosszabbak legyenek. Forrás: Ohh happy day

Fantasztikus, kreatív ötlet, mely könnyedén megvalósítható, ugyanis mindössze színes papírra, lufikra, némi ragasztószalagra, zsinórra és egy ollóra lesz szükséged! A kézügyesség mellékes, mert egy lufit akár a legügyetlenebbek is fel tudnak fújni :) Születésnapok, nyári party-k különeges DIY dekorációja lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt :) Forrás: Oh happy day

Kedves kis papír girland, letölthető-nyomtatható mintával. Csak printeld ki színes (lehetőleg vastagabb, vagy karton) papírra, ollóval vágd körbe, pengés késsel vágd ki a szemeket és a száját, majd ragasztószalag segítségével egyszerűen erősítsd őket egy cérnaszálhoz. Ha vékonyabb papírból készíted, akkor egyszerre többet is körbevághatsz, így időt spórolhatsz. Gyengébb tartású papír esetben továbbá érdemes a két… [Tovább olvasom]

Színes és elragadóan szemet gyönyörködtető tavaszi/húsvéti függöny ajtóba, ablakba, vagy akár falra is. Nem nehéz elkészíteni, csupán különböző színű Selyempapír Bazsarózsákat kell készítened, majd ezeket madzagszálakra tűznöd. Használhatsz kevesebb papírt, hogy ritkábbak legyenek a virágok és persze a méretét is magad válaszhatod ízlésnek megfelelően. Gyönyörű és nagyon vidám :)

Elbűvölő dekoráció Valentin napra. Filctollal, vagy vízfestékkel mintázd a lapokat, majd vágd ki a szíveket, végül pedig csipesszel tűzd fel őket egy kifeszített zsinórra. Ilyen egyszerű az egész! Forrás: Simple as that

Papír, olló és tűzőgép! Mindössze ennyi kell, hogy megalkosd ezt a szépséges girlandot! Készítsd el több színárnyalatban, majd lógasd fel őket egymás mellé falra, polc aljába, ajtóra, stb…

Ezt a girlandot már hónapokkal ezelőtt kinéztem és első idei Valentin napi projektnek tartogattam. Imádom az egyszerűségét! Érdemes kartonpapírt használni, hogy megtartsa a formáját. Kell még hozzá ragasztószalag, cérna és egy ceruza, amivel pöndöríted a papírt. Készíts többet, különböző méretekben, a rózsa és piros színek különböző árnyalataiból és lógasd fel a szerelmesek napja alkalmából, vagy… [Tovább olvasom]

Időhiányban vagy? Kellene még némi dekoráció az otthonodba, vagy a fára? Próbáld ki ezt a gyorsan elkészíthető girlandot! Ha nincs kerek formanyomód, egyszerűen fogj több lapot össze, a felsőre rajzolj köröket, vagy akár más formákat, vágd ki őket, lyukaszd kétszer ki mindegyiket (itt is összefoghatsz egyszerre többet), végül fűzd madzagra.

Elbűvölő ötlet :) Igazán aranyos és nagyon egyszerű! Ha nincs kéznél pompon, tekintsd meg a tippemet ezzel kapcsolatban, mert akár magad is elkészítheted, nagyon-nagyon könnyen!!
This is an example of a widgeted area that you can place text to describe a particular product or service. You can also use other WordPress widgets such as recent posts, recent comments, a tag cloud or more.

© 2008-2013 MintaMókus.
A blog tartalma teljes körű szerzői jogvédelem alatt áll. All rights reserved.
A blogon közzétett tartalmak (képek, bejegyzések) részben vagy teljes terjedelemben való felhasználása, másodközlése kizárólag a blog tulajdonosának előzetes engedélyével lehetséges!