Tévé vagy nem tévé? Ez itt a kérdés…

Sajnos manapság nagyon sok szülő hagyja, hogy gyermeke egész nap a televízió előtt lógjon. Ez nem csak fizikai visszamaradást okozhat, de szellemileg sem tesz túl jót a kicsiknek. Eleve nem mindegy, hogy mit néz a gyerek. Minden kornak megvan a maga rajzfilmje, vagy műsora. Hogyha ezeket a fontos szabályokat nem tartjuk be, könnyen elképzelhető, hogy hiperaktív, vagy éppen elhízott, unott lesz a gyermekünk, mire elérik az iskoláskort. És ha egyszer rászokott, akkor onnan már csak rosszabb lehet. Szerencsére tehetünk ez ellen! Minden rajtunk, szülőkön múlik…

Romboló hatások

Kezdjük a rajzfilmek jelentőségével és a hatásokkal, melyet produkálhatnak. Sajnos ma már rengeteg olyan rajz- és animációs filmet készítenek, amelyeknek semmi építő hatása nincsen, romboló azonban annál több! Míg  a szülő baromira örül, mert a gyerek elérte az egy éves kort és csemetéje végre “megmarad” a tv előtt, boldog az anya (vagy apa), hogy van ideje elvégezni a házimunkát, főzést, stb, addig a gyerek szépen megszokja, hogy a csodadoboz egész nap szól, senki nem felügyeli, hogy mit néz, rászokik a szörnyűbbnél szörnyűbb rajzfilmekre, melyek aztán nagyon hamar igen komolyan befolyásolni fogják a személyiségét, viselkedését! Gondoljunk csak a “hiperaktív”, vagy goromba gyerekekre. A legtöbb esetben, ha belenéznénk az ilyen gyermek egy napjába, szinte biztosak lehetünk abban, hogy a televízió egész nap villog és felügyelet nélkül néz a kicsi, vagy nagy gyerek olyan rajzfilmet, amit csak akar. Köztük a híres Batman, Supermen, vagy Pókember, melyeket bizony nem kicsiknek, de még csak nem is kisiskolásoknak találtak ki! Az ilyen típusú, erőszakos, tempós rajzfilmek agressziót és hiperaktivitást keltenek a gyerekekben. Hányszor látunk olyan kölyköket, akik Transformers robotokat utánozva mennek neki a társaiknak, vagy ha csak játékból is, de durván játszanak egymással az otthonukban, vagy az óvodában, iskolában. Az ilyen gyermekeknél sajnos a későbbiekben a tanulással is probléma lehet, mivel a nem nekik való mesék következtében felpörgött gyerekek koncentrációja csökken, a szülők sokkal többet fegyelmezik őket, ezért szépen fokozatosan akarva-akaratlanul is rontják a gyermek önbecsülését, pozitív gondolkodásmódját.

Valamire azért csak jó az a TV…

Az sem bizonyul jó megoldásnak, ha a gyermeket teljesen elzárjuk a televízió elől. Egyrészt, mert valahol gonoszságnak tartom, valamint mert van annak a műszernek építő hatása is! Ehhez csupán annyi kell, hogy megválogassuk és felügyeljük, hogy milyen műsorokat, illetve rajzfilmeket nézhet a csemete, ügyelnünk kell arra, hogy az a tartalom minőségi legyen. Nyilván ez több odafigyelést igényel, de hát ezért vagyunk szülők, nemde?

Léteznek remek gyermekműsorok, melyekből sokat tanulhatnak a picik, mindez csupán idő és energia kérdése, melyet arra kell fordítanunk, hogy ezeket megválogassuk, illetve korlátozzuk.

Válogatni a megszámlálhatatlanból…

A rajz- és animációs filmeknek rengeteg típusa, fajtája és alkotója van. Ma már annyira széles a skála, hogy szinte követhetetlen. Míg a régi “én korombéli”, mesék csupán este voltak láthatóak a régi tv1-en, vagy tv2-n, a híres mackós esti mese keretében (Futrinka utca, Kisvakond, Süsü a sárkány, Pom-Pom meséi, Nils Holgerson, stb) addig ma már nem csak lefekvés előtt, hanem egész nap ott vannak az új sorozatok a Cartoon Network-ön, Nickelodeon-on, MiniMax-on és a jó ég tudja, hogy még mennyi csatornán. Fontos pozíciót töltenek be a klasszikus és új Walt Disney filmek (Hófehérke és a hét törpe, Aladdin, Kis hableány, stb), a Pixar és Disney-Pixar animációs mesék (Verdák, Jégkorszak, Toy Story, stb), szintúgy, mint a Dreamworks (pl. Madagaszkár), vagy a Warner Bros (Bolondos dallamok, Csőrike, stb) produkciók.

Mit és mikor?

2 éves korig nagyon fontos, hogy a rajzfilm minél egyszerűbb legyen! Hiába bosszantó sokak számára, mégis fantasztikus “találmány” a Teletubbies, melyet 1 éves kortól bátran mutathatjuk gyermekünknek! A picik még nem értik a hirtelen mozgásokat, villogó képsorokat, össze-vissza zajokat. Nekik még a legegyszerűbb mese kell, egyszerűen azért, mert csak azt tudják megérteni, felfogni.

Hogy mi kell a piciknek? 3 éves kor előtt semmiképp sem kell a “tempó”, amely pl. a Tom & Jerry-ben igencsak jelen van. A macska és az egér őrült hajszája fantasztikus rajzfilm, nekem is az egyik nagy kedvencem, viszont a pici nem fogja érteni, szó szerint nem tudja követni és felfogni a gyorsan váltakozó, villogó képkockákat, hanem csak egyszerűen felpörgeti magát vele. Az erőszakra főleg nincs semmiféle szükségük (pl. Pokemon, Macskafogó, egyéb harcos csodák)! Nincs szükség az erős karakterekre sem, mint pl. a 101 Kiskutya Szörnyellája, vagy az Aladdin gonosz varázslója. A gyermek általában a legerősebb karaktert látja, azzal fogja azonosítani magát! Egy kedves barátnőm családjában pl. a kislány folyon a Zordon-t utánozza az Oroszlánkirályból. Ez mind pszichológia! A legfeltűnőbb lesz a legvonzóbb számukra. Ezenkívül nem szabad hagyni, hogy a gyermek a különböző mesecsatornák szenny sorozatait bámulja!

Akkor mit nézzen a gyerek?

Biztosan sokan ismeritek azokat az olykor már idegesítően egyszerű meséket, mint pl. a négy boldog Teletubby, vagy a folyton sárban ugrándozó, kis rózsaszín Peppa malac és családja. Ide sorolnám még a Kisvakond-ot is, mert igazán aranyos rajzfilm, egyáltalán nem ijesztő és viszonylag egyszerű rajfilmnek mondható, továbbá Noddy, a csomagszállító kisfiú, vagy a kedves Mazsola és Tádé, és még sorolhatnám a jobbnál jobb, régi és újabb, magyar és külföldi rajz- és animációs csodákat :)

Ahogyan én csinálom:

Nálunk az a helyzet, hogy tv antenna nincs, nem is volt és nem is lesz! Mex válogatott rajzfilmeket és műsorokat nézhet a nap bizonyos szakaszaiban, dvd-n vagy divix-en. Ez az egyik dilim (a másik az étkezés). Nem mehet a tv egész nap (ó atya ég dehogy!) és csakis a felügyeletem alatt nézheti az egyes műsorokat! Ez azért is fontos, mert hogyha csemetém nem ért valamit, akkor ott vagyok, készen arra, hogy elmagyarázzam neki azt, vagy épp vele örüljek az egyes jeleneteken.

Reggel 8:00 körül szoktunk ébredni, a reggeli fogmosás, mosakodás után Mexi nézhet angolnyelvű mesét, közben megiszik egy kakaót, majd 9-körül megyünk reggelizni.

Legközelebb pedig az esti fürdés és rendrakás után nézhet meg egy hosszabb, általa kiválasztott rajzfilmet.

Ha esős időnk van, akkor tovább is mehet a délelőtti rajzfilmezés angolul, csak hogy hallja és szokja a nyelvet. Ilyenkor nem várom el tőle, hogy a foteljában üljön, hanem játszhat is közben. Egyébként pedig “megkövetelem”, hogy az esti mesét már ülve nézze végig. Ha nem figyel, akkor pedig kikapcsolom. Ez nem zsarolás, nem is úgy vezetem elő, csupán egy egyszerű alku, miszerint nem megy a tévé, ha nem nézik.


Íme néhány példa, hogy melyik korban mit szabadna néznie a gyerekeknek:

1 éves kortól: Teletubbies, Waybuloo.

1,5-2 éves kortól: Peppa malac, Noddy, Kisvakond, Futrinka utca, Micimackó, Pingu, Nefelejcs Fifi, Mazsola és Tádé, Charlie és Lola, Thomas és barátai, Chuggington, Elmo, Tesz-Vesz város.

3 éves kortól: Kockás fülű nyúl, Némó nyomában, Verdák, Süsü a sárkány, Magyar népmesék, Madagaszkár, Jégkorszak, Tom & Jerry, Mickey egér, Goofy, Pluto, Donald, Csőrike, Tapsi-hapsi, stb és a többi Disney, Pixar, Dreamworks, Warner Bros, stb és egyéb rajz- és animációs film, melyekben nincs kiemelkedő karakterű “főgonosz”.

Ezeket a meséket akár 1,5-2 éves kortól is mutathatjuk a gyerekeknek.  Akkor még ugyan nem fog túl sok mindent érteni belőlük, de megszeretheti a vicces karaktereket és jókat mulathat rajtuk. Én sem tettem másképp, mert Mexnek pl. nagy kedvence volt 1,5 évesen a Verdák, 23 hónapos korában (épp, mikor ezt a cikket írom) pedig a Jégkorszak mindhárom része vannak a top-on már jó ideje!

De mi van a nagy klasszikusokkal?

Az erős karaktereket, “főgonoszokat” tartalmazó mesék, mint pl. a Hófehérke, a 101 kiskutya, vagy a Szépség és a szörnyeteg, stb mind-mind olyan mesék, melyek nem csak csodaszépek, de pozitívak is, mert a mese végén természetesen minden jóra fordul. Akkor miért kellene várnunk velük, míg a csemete eléri a 4-5 éves kort? A válasz, hogy nem muszáj (testvérek esetén pedig igen nehéz), csupán annyi a fontos, hogy mellette legyünk, mikor a pici az első pár alkalommal megnézi az adott rajzfilmet és lássa rajtunk, szülőkön, hogy mi hogyan vélekedünk róla, hogy éljük meg az egyes jeleneteket. Nem kell megvárni, hogy a gyerek kérdezzen, kommentálhatjuk anélkül is. Lehet azt csinálni, hogy a bizonyos rossz karakterekről elmagyarázzuk, hogy miért olyan, amilyen és hogy amit tesz, vagy ahogy viselkedik az miért rossz, illetve nem helyes, de fontos hozzá tenni, hogy a végén majd minden jóra fordul.

Gondolom mondanom sem kell, hogy az ilyen-olyan verekedős, őrült bunyós, harcos és “gagyi” meséket teljesen kizárom a fiam életéből! Semmi szüksége nincs rájuk, ahogyan nekünk sem az ezzel járó esetleges gondokra.

A klasszikus képregényhősöket valószínűleg 8-10 éves kor körül már meg fogom engedni a fiamnak.

Tulajdonképpen mindenkinek saját magának kell ismernie a gyermekét annyira, hogy el tudja dönteni, mit képes illetve akar befogadni a kicsi.

Figyelj oda a gyermekedre, mert nagyon fontos, hogy milyen információ halad a kis agyába nap-mint-nap. Ha pedig nem szánsz erre időt és energiát, akkor ne csodálkozz, de főleg ne panaszkodj, ha a gyerkőcöd később a hiperaktivitás jeleit mutatja, rosszakat álmodik, verekedik, vagy gyenge a tanulásban!

Szuper jó műsorokat kívánok minden kis lurkónak :)

A cikk Ranschburg Jenő Szülők könyve illetve Áldás vagy átok című könyvei segítségével íródott

Comments

  1. Sok helyen egyet ertek azzal amit irtal de valamit hianyolok: A MAGYAR MESEKET pl.: Magyar nepmesek, Vuk, Szaffi…stb. En is Angliaban elek es szinten kisfiut nevelek, igaz kisebbet, de mar most ezekhez szoktatom Ot, Halasz Juditot hallgatunk napkozben peldaul. Mivel meg csak 7 honapos a fiacskam, igy a Tv nem jatszik szerepet meg az eleteben. En azt vallom es latom magam korul hogy az angliai magyar gyerekek ugyis megtanuljak a nyelvet nagyon jol, mesek nelkul is a sajat kis kozegukben es en inkabb a magyar nyelv es kulturat szeretnem erositeni benne ha mar itt elunk! :)

  2. Szia :)
    A meséket csak példaként soroltam fel, de igazad van, több magyar produkciót kell megemlítenünk, ha a tévézésről van szó! Egyébként itt az oldalon, a mesék közt már egy ideje fent van néhány, egyenként több epizódot tartalmazó Magyar Népmesék sorozat videó a Kölyök-Zóna, Meséljünk! szakaszában.
    Az angol nyelvű meséket azért nézzük Mexivel, mert csak 3 éves korában megy majd óvodába és nem szeretném, ha akkor “sokk”-ként érné a nyelv. Itthon ugyanis jóformán csak magyarul beszélünk, kivéve, mikor angol mesekönyvet olvasok neki. Tanítom őt, ami azt jelenti, hogy a magyar szavak mellé gyakran mondom az angol jelentését is, de élő angol nyelvet csupán heti egy-két alkalommal hall, mindössze egy-egy órára, mikor játszóházban vagyunk, továbbá a napi séták alkalmával, mikor általában angolul beszélek hozzá, vagy ha leállunk beszélgetni valakivel. Ez nagyon-nagyon kevés és én nem szívesen tenném ki őt annak, hogy 3 évesen egy kukkot nem értve kelljen az új környezetet, embereket megszoknia, szóval ezért egészítem ki napi egy-két angol nyelvű mese órával. Én is előnyben részesítem a régi nagy magyar kedvenceket, meg is van az összes dvd-n :)! Köszönöm a hozzászólást, ihletet adtál, hogy még több magyar mese kerüljön fel a Kölyök-Zónába :)

  3. Halász Juditot Mókus is szereti. Sokat “bulizunk” rá itthon :)

  4. Sziasztok!
    Erdekes volt olvasni…es jo megerosites. Nekem harom kis lurkoval (5.5, 3.5, 1.5 evesek) van dolgom nap mint nap igy aldasosnak tartoam a Tv-t, persze csakis mertekkel. A Cbeebies-t nagyon jo csatornanak tartom, nincsenek reklamok, vagy “csunya” szereplok, es nagyon sok a kreativ feladat is, a szokincsfejlesztesrol nem is beszelve. Nekunk nagyon jol bevalt meg, hogy zene, mese cd-t, kazettat szereztunk be es a kocsiban, uatazasok alaklmaval ezt hallgattak a gyerekek. Ha valahol nem tokeletes a kiejtes, akkor csiszolgatjuk. :)
    Valamint (tudom a cikk a tv-zesrol szol, de) ki kell terjek a meseolvasara…imadom a konyveket es eszerint is nevelem gyerekeimet, hiszen egy ido utan azokbol fog ismereteket meriteni.
    Mivel itt kint elunk fotnosnak tartom, hogy gyermekunk ebben a kozegben helyt alljon, hiszen itt fog iskolakat vegezni, ugyanakkor sok mindent hianyolok amit csak a magyar nyelv vagy az atelt magyar oktatas adhat vissza es ugy erzem mindig elonyben fogom reszesiteni a magyar konyveket, tankonyveket…nem osszezavaro szandekkal, hanem mert szeretnem ha minel tobbet kapnanak, nagyobb ralatasuk lenne dolgokra, tobbfele latoszogbol… Remelem nem tul fellengzos, es ertitek mire gondolok, mit akartam elmondani…
    Es nagyon jo beszelgetni “hasonlo cipoben” jaro emberekkel.
    Koszi !!!

  5. Szia! Nekem is tervem, hogy az angol oktatás mellett magyarul is tanítom majd olvasni és írni a kisfiamat. Később pedig majd irodalmat és történelmet is fogunk itthon tanulni. Már Mex születése óta folyamatosan gyűjtöm, vásárolom a különböző magyar nyelvű írás-olvasás oktató könyveket és feladatgyűjteményeket. Vásárlós listámon vannak már az olyan oktató jellegű könyvek, mint pl. az Ablak Zsiráf, Zengő ABC, vagy a Gőgös gúnár Gedeon, stb. Ezek kezdetnek nagyon jók!
    Autóban mi is gyerekdalokat hallgatunk, de tartunk ott néhány könyvet is, melyeket Mókus szívesen nézeget az utazások során :)

  6. Esetleg tudtok ajánlani egyéb, oktató jellegű könyveket, kicsiknek? Elsősorban írás-olvasás kellene. x

  7. Szia!
    Itt Nagy Britanniaban mar 4 eves kortol ismerkednek a betukkel 5 evesen olvasni tanulnak…sokan lehurrogjak ezt a rendszert, en sem mondom hogy tokeletes, de ha magyar anyukakent lazadozunk ellene attol szerintem nem lesz jobb. En probalom a pozitivumait nezni. Teljesen mas arendszer, mert amig magyarul megtanulod az ABC-t es a betuket “csak” ossze kell olvasni, addig az angol olvasas joval nehezebb :(
    Kb. 3 evukbe telik amig az iskolai rendszerrel megtanulnak olvasni es utana mar addig szamukra ismeretlen szavakat is helyesen ejtenek ki a sok gyakorlasnak koszonhetoen. Bar szerintem az otthoni gyakorlassal ez az ido jelentosen leredukalhato :)Itt kepolvasas van, egy kb 10 oldalas (par szo, egy mondat minden oldalon) konyvbol, minden heten 1x olvasnak a tanarneninek es ha jol elolvasta, uj konyvet kap. Megtanulnak betuzni, de a “kivetelek” miatt egyszeruen meg kell tanulniuk azt hogyan ejtik ki. Mig mi altalaban magyarul ejtjuk ki fejben a szot (nalam legalabbis a leirasnal igy mukodik), ok sokszor nem tudjak mihez kotni, ezert tud szornyu helyesirasuk lenni. Megis, mivel itt jarnak iskolaba a gyerekek, azt a tanacsot kapta egyik ismerosom, hogy nem kell bekavarnia magyar olvasassal, elobb tanulja meg az angolt es mivel a magyar konnyebb (az olvasas) szinte magatol tudni fog magayrul olvasni. Tobb ismerosom gyermekenel ez meg is tortent. Nalunk Zsombi multkor leirta, hogy szombat, igy: sombat :))))))))))))
    Szoval elvileg raer a magyar kesobb, de persze ezt mindenki maganak donti el. En amit probalok alkalmazni az a jo kis apro vonalas fuzet, amibe mi is tanultunk irni, mert itt csak feher papirra irnak es elegge megy mindenfele…
    Konyv: TTK-s konyekete tudok ajanlanai (a nagyobb Tescokban Magyarorszagon vannak TTK konyvesboltok, altalaban nagyon olcso konyvek, Irany az iskola cimut, ez a szep regi irott irast tanitja (mert itt kint eloszor nyomtatva irnak, majd 7 eves kor korul kezdik el osszekanyaritani oket…)es lehet tobbfele foglalkoztatot venni a Tescokban, meg jo az Ovodasok tankonyve Deakne B. Katalintol, szerintem a tudatos szulo “csoportbol”.
    Ha barmi zagyva volt, kerdezzetek batran…ez forditva szebben hangzott volna :)))))))
    Szep almokat :))))))

  8. De jó, hogy ezeket leírtad! Köszönöm szépen! Sajnos ezt nem tudtam, hogy itt ilyen bonyolult az olvasás és írás tanulás, mert mi még nem tartunk ott. Ezek után úgy gondolom, hogy én sem fogom megzavarni Mókust a magyarral. Majd később elkezdjük, ha az angol már jól megy. Bár szerintem közben be fogok próbálkozni néhányszor és ha úgy látom, hogy hajlik a magyar felé is, akkor tanulhatunk majd. Szeretném, ha tökéletesen tudna magyarul írni és olvasni, de mivel itt élünk, nem szabad hagynom, hogy az angol kárára menjen, úgyhogy nem fogok sietni! Köszönöm mégegyszer!!

  9. Én sem hagyom sokat tévézni a gyerekeket. 4-en vannak! Inkább könyvek, de azt tömegesen :)

  10. Szuper cikk! Nagyon nehezen lehet kideríteni egy adott rajzfilmről, hogy milyen korosztálynak megfelelő.
    Még kiegészíteném 2 mesével:
    Az egyik a gyerekdalok és mondókák c. dvd-t nagyon szeretik a srácok már 6-8 hónapos kortól (a gyerekdalokat előbb figyelik, pár hónappal később a mondókákat)
    A másik a Pocoyo c. sorozat (angolul). 1-1,5 éves kortól már élvezik a gyerekek.

  11. Szia! Nagyon szépen köszönjük a további tippeket :)
    Én is kiegészíteném egy további mesével, mégpedig a Peppa Malaccal! Mikor a cikket írtam, még nem volt ismeretes Magyarországon, most már azonban a Nickelodeon műsorán látható időnként a helyes kis malacka, akinek a kis, egy bizonyos témára épülő, egyszerű történeteit már egész pici kortól nézhetik a kicsik, mert könnyű feldolgozni, érthető nyelvezetű és nem utolsósorban oktató jellegű. Tulajdonképpen a mindennapokat mutatja be, de ha megfigyelitek, mindig tanít valamit (színeket, számokat, stb..)
    Köszi még egyszer ;)

  12. Sziasztok! A gyerekdalok és mondókák DVD nekünk is bejött, Abi úgy táncol rá, hogy nem lehet leállítani…Mivel Donát csak a kiscsoportot járta otthon így hiányos volt a tudásunk a népdalokat illetően, de már Donát is tudja mindet így együtt dalolászunk Abinak…

  13. Sziasztok! Tetszik, amit írtál, hasonló elvet vallok, bár én nem állok rá úgy az angol tanításra, mint te. Az én kislányom most lesz 29 hós, de igazándiból pár hónapja, hogy érdekli jobban a tv. Mondjuk előtte nem is igen ültettem le. Én sem szeretem, ha órákig ott ül, de hála az égnek, nagyon imádja a könyveket. Mostanában kicsit rákapott a tv-re, de próbálom ezt azért normális keretek között tartani. Nálunk a jim-jam megy, vagy DVD-n a Bogyó és Babóca. Ezt nagyon szereti! Angolt meg igazándiból nem is a tanítás miatt kezdtem el, a head, shoulders, knees… c. éneket hallgattuk/juk sokat, nagyon szereti, mert lehet mutogatni, pattog anya vagy ő, esetleg a videón mások.

Speak Your Mind

*