Úristen, Két csík!!

A vodka party-t követő napon Petra már nem bírt magával és vett két darab tesztet. Egyiket nekem, a másikat magának szánta, mert együtt érző testvér lévén magáról is azt képzelte, hogy talán bekapta a legyet. Én persze minden energiámmal ellenkezve állítottam, hogy marhaság az egész és hogy nem vagyok terhes, fenébe a teszttel. Hagyjon engem mindenki békén. Csakhogy addig erősködtek, míg végül beadtam a derekam és besurrantam a fürdőszobába bizonyítani. Dagadni fog a májam – gondoltam magamban – mikor kimegyek nagy mellkassal, és a képükbe nyomom a negatív tesztet, mikor majd elmondom, hogy milyen bugyuták is vagytok. Amint azt azóta már jól tudjuk, ez nem így alakult… nem bizony, mert az első csíkocskán megjelent keresztbe a második is, ami ugye senki számára nem vitás, hogy mit jelent. Pozitív! Először nem akartam elhinni. Ilyen nincs – mondtam. Nem akartam kimenni a fürdőszobából, de aztán kénytelen voltam megtenni az első lépéseket az ajtó felé, mert kintről már jött a nyomás. Megfogtam egy jó nagy fürdőlepedőt és azt az arcomba nyomva mentem ki a konyhába. Jobb kezemben a törölközőt toltam a képembe, bal kezemben a teszttel hadonásztam és az arcomba préselt lepeltől eltompult hangon kérleltem őket, hogy vegyék már el és nézzék meg ők is, jól látok-e. Mint kiderült, semmi probléma nem volt a látásommal, mert rajtam kívül hárman mondták, hogy „igen Helga, ott két csík van” :)

Speak Your Mind

*