Üt-ver…

No, azért nem ennyire komoly a helyzet, bár elismerem, elcsattan néhány pofon a nap folyamán… Félreértés ne essék, nem ütöm a kiskölyköt :) Épp fordítva! Ő püföl engem! :D Viccesen hangzik, bár számomra olykor nem annyira az… Mókuska eddig csak engem tisztelt meg eme nagylelkű gesztusával, azonban az elmúlt hónapban kitört belőle a szörnyű féltékenység drága és egyetlen anyukája felé, így nekiállt csépelni minden gyereket, akihez hozzá mertem érni. Higgadt és türelmes anyuka lévén igyekeztem nem nagy ügyet csinálni a dologból, esetenként próbáltam nyugodtan elmagyarázni neki, hogy amit tett, az nagyon csúnya dolog volt és hogy nem szabad másoknak fájdalmat okozni, meg hogy anya őt szereti a legjobban és semmi ok a féltékenységre. Ilyenkor mindíg kiharcolom, hogy a szemembe nézzen (különben meg sem hallják!). A legvégén pedig könyörtelenül követeltem a bocsánatkérését az áldozat felé! A már jól bevált és megszokott “bocsesz” nálunk az arc megsimogatása, majd egy puszi. Ezt már jól tudja Csibém és az esetek nagy részében belátóan (ha-ha, ugyan!) meg is tette ezt.

Körülbelül 4-5 hónapja kezdődhetett, amikor az első pofon elcsattant felém és úgy gondolom, hogy az volt a probléma, hogy én ezekre egyáltalán reagáltam, felháborodtam, pontosabban meglepődtem és próbáltam elmagyarázni, hogy csúnya dolog, amit tesz. Nem csináltam nagy jelenetet, sőt.. azonban ez is elég volt ahhoz, hogy tessen neki a dolog és folytassa. Anyum adta a legjobb tanácsot, amelyben nagyonis igaza van: Úgy kell tenni, mint a hisztinél! Nem szabad észrevenni és reagálni. Semmit az ég világon. Mintha nem is történt volna semmi. Most ezzel próbálkozom. Egy időben próbálgattam, hogy válaszul a kezére csapok, de csak kiröhögött :), úgyhogy ezzel hamar fel is hagytam, bár bevallom egyszer-egyszer kap a kacsójára, hogyha összefirkál valamit, vagy ha úgy verekszik. Egyébként szerencsére az esetek többségében boldog és aranyos, tehát a verekedés sem mindennapos, ezért is olyan meglepő, mikor csinálja. Fogalmam sincs, honnan szedte a dolgot, mert itthon és máshol sem láthatott verekedést, vagy verést. Egyszerüen jött és én elcsesztem, mert reagáltam rá… Remélem sikerül kijavítani. Ha meglesz az eredmény, feltétlenül megírom a Babás-tippekben :)

Comments

  1. Kerekné Liszkai Laura says:

    Kedves Helga!

    Az Én pici Fiam jövőhéten lesz 2 éves, és “megnyugodva” olvasom irásaidat, erről a korszakotokról, mert ugyanezt tapasztalom Nálunk is! Már kezdtem aggódni, hogy Velem van a baj (a nevelésemmel), vagy a gyerekem agrresszivabb. Nyugtass meg, hogy hamar túl voltatok ezen az időszakon, mert néha az Én “hires” türelmemmel játszik a gyerek!

    Örülök, hogy rátaláltam az oldaladra! További sok sikert Nektek! És nagyon cukiiiii a kis Mókusod! :)

  2. Kedves Laura,
    Én is örülök, hogy vannak hozzánk hasonlók :) Mex azóta már nagyjából leszokott a verekedésről, bár ha elborul az agya, akkor még olykor-olykor kapunk tőle egy-két taslit :) Bár ez mostmár inkább csak védekezés nála, mikor épp kínozzuk (csiklandozzuk) :), mert nem tudja, hogy meneküljön :))
    Isten éltesse a kisfiadat! xxx

Speak Your Mind

*